Hírek
2019. Február 23. 11:52, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Indul a lőszergyártás Magyarországon
Lőszert és lőport is gyártanak majd hosszú távon Magyarországon azokhoz a magyar-cseh fegyverekhez, amelyeket Kiskunfélegyházán állítanak elő
– írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Az év második felében elkezdődik a sorozatgyártás a kiskunfélegyházi magyar fegyvergyárban. A tervek szerint hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak Magyarországon gyártani, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is – tudta meg a Magyar Nemzet.
Információik szerint ezzel önállósíthatja majd magát a magyar fegyveripar, amely egyelőre cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés-végrehajtásnak és a rendőrségnek.
Ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak, erről Benkő Tibor honvédelmi miniszter számolt be a budapesti Petőfi-laktanyában. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is.
Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz.
A cég a cseh Ceská Zbrojovka Exporttal kötött licencmegállapodást. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán.
Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesülhet majd. Az üzemben korszerű, NATO-kompatibilis marokfegyvereket, P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd. Jelenleg nincs gyártás, csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket. A fegyvergyártás körülbelül kétszáz embernek jelent új munkahelyet – ismerteti a Magyar Nemzet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
