Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Január 27. 12:38, kedd | Kék hírek
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

11 perc...

11 perc...

A bejelentéstől számított 11 percen belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a két 17 éves fiút, akik feltörtek egy gépjárművet.

A bejelentéstől számított 11 percen belül elfogták a kecskeméti rendőrök azt a két 17 éves fiút, akik feltörtek egy gépjárművet.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2015. január 26-án 23 óra 19 perckor arról, hogy Kecskeméten, a Fazekas Mihály utcában két ismeretlen férfi feltört egy autót és abból feltehetően egy akkumulátort tulajdonított el.

A kapott személyleírás alapján a néhány perc alatt kiérkező járőrök a helyszín közelében intézkedés alá vontak két fiatalkorút, akik zavartan viselkedtek. A fiatalok ruházatának és csomagjának átvizsgálása során az egyenruhások találtak egy csavarhúzót és egy elemlámpát, körülbelül 20 méterrel távolabb pedig két kerékpárt és két akkumulátort is.

Kiderült, hogy a páros megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy rendszám nélküli személygépkocsi bal oldali első ajtaját felfeszítette és annak utasteréből, valamint a motortérből eltulajdonított kettő darab akkumulátort, ezért 23 óra 30 perckor elfogták és - szabadlábon hagyásuk mellett - gyanúsítottként hallgatták ki a 17 éves kiskunfélegyházi és a 14 éves kecskeméti fiatalt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 03. 07:40, szerda | Kék hírek

Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.

2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.