Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2020. Január 29. 11:18, szerda | Helyi sport
Forrás: Polyák Dániel

Félegyházi éremeső Korondon

Félegyházi éremeső Korondon

Idén huszadik alkalommal rendezték meg Korondon a Lőrincz Márton emlékversenyt január 25-én.

A megnyitó ünnepségen Katona Mihály, a település polgármestere hangoztatta, hogy az 1936-os berlini olimpián aranyérmes Lőrincz Márton példás örökséget hagyott és ezt a példát továbbviszik a székelyföldi utódok. Húsz év alatt rangos nemzetközi sporteseménnyé nőtte ki magát a rendezvény és ehhez a Hargita megyei Tanács és Korond vezetése is jelentős támogatást nyújtott és ezután is várják a sportoló fiatalokat.

Kiskunfélegyháza város vezetése nevében Szabó József önkormányzati képviselő köszöntötte a jeles alkalomból egybegyűlteket és mint az egyesület edzője felelevenítette, hogy két évtizede egy testérvárosi találkozó alkalmával ismerte meg a korondi birkózókat. Rövid időn belül gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a klubok között, évente többször találkoznak versenyeken, edzőtáborokban, aminek eredményeként mindkét ország válogatottját erősítő, nemzetközileg is eredményes sportolók nevelődtek ki. A kapcsolat egyre szorosabbá vált, barátságok, sőt üzleti kapcsolatok alakultak ki az évek folyamán.
A birkózók mellett a sakkozók is hasonló sportbaráti kapcsolatot építettek ki, amely nem jött volna létre, ha nincsenek a sportágaik iránt elkötelezett vezetők.
A két sportszakosztály korondi irányítójának, a sakkozó Szente Kálmánnak, a birkózó edző Józsa Gábornak és az egyesület alelnökének, Balázs Imrének Szabó József átadta Csányi József polgármester és alpolgármesterei Elismerő Oklevelét.

A verseny remekül sikerült a félegyháziaknak, ahol 4 ország, 23 egyesület 250 versenyzője vett reszt. A Kiskunfélegyházi Birkózó SE majdnem az összes súly- és korcsoportban képviseltette magát, nagyszerű sikereket elérve.
A kiutazott 17 versenyzőnk közül 12 éremmel tért haza. Bárány-Almási Bianka, Hideg Zita, Hideg Balázs, Csillag Zalán, Szécsényi Kornél és Czakó Zoltán aranyérmet szerzett, Bárány-Almási Tamás és Borto Dominik ezüst, valamint Kispéter Ákos, Páli Gergő, Páli Attila, Makra Levente és Bátyai Dorián bronzéremmel gazdagodott.

Hideg Balázs az egyik legnépesebb csoportban utasított mindenkit maga mögé, így az aranyérem mellett a legjobb külhoni versenyzőnek járó serleget is magával hozhatta.

A Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület a kiváló eredményeknek köszönhetően a házigazda korondi csapat mögött másodikként végzett összesítésben.
A csapat edzői: Ván Jenő, Szabó József, Kelemen András és Polyák Dániel.

A sakkozók csapatban 26,5-18,5 arányban legyőzték a hazaiakat, egyéniben Horváth Zoltán ezüstérmet szerzett, míg Seres László, Terbe Béla és Nagy György holtversenyben bronzérmet nyert.

Vasárnap a téli sportok örömeit élvezhették az alföldi vendégek a hófödte lejtőkön.

Köszönet a vendéglátóknak!

Polyák Dániel

Címkék: érem, birkózók, Korond

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.