Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2019. Július 19. 20:00, péntek | Helyi
Forrás: Szerk.

2 hétvégén 3 győzelem Trungel-Nagy Zalán mérlege

2 hétvégén 3 győzelem Trungel-Nagy Zalán mérlege

Arattak a félegyházi triatlonosok legutóbbi versenyeiken.

Július 6-án (szombaton) Balassagyarmaton rendezték meg a Tereptriatlon Országos Bajnokságot, melyen Trungel-Nagy Zalán, Szarka Ádám és Szekeres Norbert indult a kiskunfélegyházi triatlonosok közül.
S ha már ott voltak, nem csak versenyeztek, hanem előkelő helyezést értek el a rendkívül erős mezőnyben és nehéz terepen.

A versenyzők a Nyírjesi tóban élővízben úsztak, majd ezt követően azonnal kerékpárra pattantak a környékbeli erdős terepen teljesítették a kerékpáros távot, majd a depóba visszaérkezve edzőcipőt húztak és megkezdték a futást a tó körül. Ilyen körülmények között kiváltképp nagy érdem a győzelem. A félegyházi triatlonosok jól megállták helyüket. Trungel-Nagy Zalán országos bajnok lett, Szarka Ádám ezüstérmes, Szekeres Norbert pedig a hatodik helyen végzett.

Ugyanezen a hétvégén vasárnap került megrendezésre szintén Balassagyarmaton az Aquatlon Országos Bajnokság, mely verseny úszásból és futásból áll. Itt is a Nyírjesi tóban kezdtek a versenyzők élővízi úszással, majd a depóban edzőcipőt húzva teljesítették a futótávot a tó körül. A kiskunfélegyházi triatlonosok ezen a napon is jól szerepeltek. Trungel-Nagy Zalán ezúttal sem talált legyőzőre és országos bajnok lett az erős mezőnyben. A rendkívül fülledt meleg minden versenyzőt igénybe vett. Zalán az utolsó 200 m-en tudott élre kerülni és egy erős hajrával sikerült megszerezni a győzelmet.

Papp Laura a tavaszi alkar törése után most tudott visszatérni. Ez volt az első versenye, ennek ellenére egyből országos bajnokságon ezüstérmes lett. Kiváltképp azért értékes ez a helyezés, mert nem sokkal előzte meg a nála két évvel idősebb versenyző.

Szarka Ádám 3., Fricska Anna 4., Bács Kamilla 9., Csontos Dóra 10.,KIss Roland 12., Vincze Nádja 25., Lászó Kende 39. lett. Csapatban a negyedik helyezést érték el a félegyháziak.

Július 14-én Tiszaújvárosban Európa Kupát rendeztek, melyre a DMTK KVSE kiskunfélegyházi triatlonosai is meghívást kaptak ranglista helyezésük alapján. A gyermek korcsoportos versenyzők 250 métert úsztak, 7,5 kilométert kerékpároztak és 2,4 kilométert futottak. Trungel-Nagy Zalán az első bolyban jött ki a vízből, egy 4 fős boly-jal együtt teljesítették a kerékpáros távot, és együtt futottak a célegyenesig, ahol Zalán olyan tempót diktált, hogy senki nem tudta tartani vele az iramot és megnyerte az Európa Kupa Gálát.
Trungel-Nagy Kolosnak nem túl jól sikerült az úszás, viszont kerékpáron felküzdötte magát és egy hihetetlen erős futással megszerezte a 6. helyet. Csontos Dóra a lányok között 10. lett. Nyílt Európa Kupa lévén Új-Zélandról, Ausztráliából, Dél-Afrikából, Amerikából és szerte a világból érkeztek versenyzők, az így kialakult rendkívül erős mezőnyben Fricska Anna sajnos a selejtezőből nem jutott be a másnapi döntőbe.

Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyzőket, a vízből kiérve eleredt az eső és a kerékpáros távot végig esőben teljesítették, ezért nagyon sok volt az esés. A futásra pedig már megjött a jég is viharos széllel.

Címkék: DMTK, triatlonosok

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.