Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2013. Április 29. 20:07, hétfő | Kék hírek
Forrás: BMRF

200 ezer forint a nyomravezetőnek

200 ezer forint a nyomravezetőnek

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat erőszakos közösülés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat erőszakos közösülés bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy vékony testalkatú, 20 év körüli, sötét kabátot és nadrágot viselő ismeretlen férfi 2013. április 20-án, 3 óra 10 perc és 3 óra 15 perc körüli időben Kiskunhalason, a Széchenyi utcában megtámadott egy ott egyedül haladó 34 éves nőt. Az elkövető kést szorított a sértett nyakához, és felszólította, vetkőzzön le. A nő ellenállt, sikerült elmenekülnie.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, illetve aki a bűncselekmény időpontjában a helyszínen tartózkodott, jelezze azt az erre a célra elkülönített - a nap 24 órájában hívható - 06-20/560-7470 telefonszámon, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-13 óráig), illetve a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 200.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.


Bács-Kiskun Megyei Rendőr- főkapitányság

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak

Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.

2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon

Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen