Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2017. Június 01. 09:34, csütörtök | Helyi
Forrás: police.hu

21 év után fogták el

21 év után fogták el

Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában 1996. szeptember 21-én, az esti órákban több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit és az ingatlanból arany ékszereket loptak el.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 1996-ban nyomozást indított emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A helyszínen rögzített DNS minták alapján - a technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően - a rendőrök beazonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves román állampolgárt.

A férfi külföldön, ismeretlen helyen tartózkodott, ezért vele szemben 2017. március 16-án európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

Spanyolországban nyolc nappal később, 2017. március 24-én a helyi hatóságok fogták el a férfit.

A román állampolgárt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársai 2017. május 30-án hozták Magyarországra, ahol bűnügyi őrizetbe vették a Bács-Kiskun megyei nyomozók.

A rendőrök kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozását.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.