Hírek
2015. Február 06. 10:10, péntek |
Helyi
Forrás: BKMRF
240 millió forint kárt okozott a kiskunfélegyházi férfi

2007 óta körözték azt a férfit, aki másnak kiadva magát egy egyházi intézményben bújt el a rendőrök elől.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Ny. Rudolf József 41 éves kiskunfélegyházi lakos ellen.
A gyanú szerint NY. Rudolf egy kft. képviseletében 2004. augusztusában mezőgazdasági terményértékesítési szerződést kötött egy agrárszövetkezettel 10.000 tonna étkezési búza eladására.
A terményfelvásárlási szerződéshez kapcsolódóan a felek egy zálogszerződést is aláírtak, amelyben Ny. Rudolf József arra vállalt kötelezettséget, hogy az értékesíteni kívánt búza értékében járműalkatrészekkel nyújt fedezetet.
A kft a terményt értékesítette, az eladásból befolyó összeget a gyanúsított felvette, majd ismeretlen helyre távozott vele. A szövetkezet képviselői ekkor érvényesíteni akarták zálogjogukat, azonban kiderült, hogy a zálogként lekötött alkatrészek nem képezték a férfi által képviselt kft. tulajdonát.
Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a férfi több értékesítési szerződést is kötött különböző cégekkel, azonban egy esetben sem teljesítette az okiratban foglaltakat.
Ny. Rudolf József ellen 2007. decemberében európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki.
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai 2015. február 4-én közúti ellenőrzés során igazoltatták a férfit, megállapították, hogy évek óta álnéven élt egy egyházi intézményben. A gyanúsítottat elfogták, előállították.
A férfi ellen –őrizetbe vétele mellett- a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytatja le, egyben előterjesztést tettek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 11:20, csütörtök | Helyi
Új tantermekkel bővült a Mezgé tangazdasága
A Félegyházi MEZGÉ „Gyakorlati oktatás fejlesztésére” benyújtott sikeres pályázatából kettő, szakmai oktatást segítő tanterem kialakítására és egy irodakonténer beszerzésére került sor az iskola Tangazdaságában.
2025. Április 17. 10:22, csütörtök | Helyi
Tovább folytatódik a Kőrösi utca felújítása
A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kőrösi utca kivitelezési munkálatai április 22-től folytatódnak.
2025. Április 17. 09:10, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Április 15. 15:47, kedd | Helyi
18 éve álmodták meg a bővítést, most megvalósult
A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium régóta dédelgetett álma vált valóra 2025-re.