Hírek
2025. Szeptember 18. 22:17, csütörtök | Helyi
250 millió forint támogatásban részesültek a Kiskunmajsai járás települései
2025. szeptember 18-án, ünnepélyes keretek között adták át a Versenyképes Járások Program támogatói döntéseit Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központban.
Az eseményen részt vett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, országgyűlési képviselő, valamint a térség polgármesterei.
A rendezvényt dr. Balasi-Kiss Melinda, a Kiskunmajsai Járási Hivatal vezetője nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, és hangsúlyozta: a program célja, hogy megerősítse a térségi együttműködéseket, és elősegítse a járások fejlődését célzó közös gondolkodást és cselekvést.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium koordinálásával megvalósuló program keretében 11 támogatói döntés született, mintegy 250 millió forint értékben.
A támogatások révén megvalósuló fejlesztések többek között a közvilágítás korszerűsítését, közszolgáltatások fejlesztését és infrastrukturális beruházásokat céloznak, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a térség életminőségének javításához.
Lezsák Sándor dicséretesnek nevezte a járás településvezetőinek együttműködését, amely lehetővé tette, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a helyi szükségletekhez igazodva, arányosan és célszerűen osszák el. Kiemelte annak fontosságát is, hogy az önkormányzatok már most rendelkezzenek előre kidolgozott, megalapozott „álom tervekkel” – olyan fejlesztési elképzelésekkel, amelyek az elkövetkező pályázati időszakban készen állnak a benyújtásra, és gyorsan megvalósíthatók lesznek.
A támogatások ünnepélyes átadásán jelen voltak a járás településeinek vezetői:
Patkós Zsolt (Kiskunmajsa), Császár János (Csólyospálos), Sebestyén István (Jászszentlászló), Tisoczki László (Kömpöc), Tóth Antal (Móricgát), valamint Varga Ferencné (Szank). A településvezetők röviden beszámoltak róla, mire fogják fordítani a támogatások összegét.
Támogatott települések és elnyert összegek:
Kiskunmajsa: 169.292.000 Ft, melyet belterületi utak aszfaltozására, felújítására, valamint a járóbeteg szakellátó fenntartására fognak fordítani. Csólyospálos: 17.083.999 Ft, melyből egy 200 m hosszú belterületi útszakasz felújítása fog megvalósulni. Jászszentlászló: 26.805.000 Ft, melyből a szociális- és gyermekjóléti szolgáltató központ eszköz-és gépparkját fogják bővíteni, illetve a fogorvosi rendelőbe terveznek panoráma röntgen vásárolni. Szank: 24.805.999 Ft, melyből a bölcsődei férőhelyekre vonatkozó megnövekedett igényeket igyekeznek kiszolgálni két csoportos új bölcsőde létrehozásával. Kömpöc: 7.222.000 Ft, melyet a közvilágítás korszerűsítésére fognak fordítani. Móricgát: 4.786.000 Ft, melyet a Művelődési Ház hátsó bejáratának térkövezésére és közvilágítás fejlesztésre költenek.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.










