Hírek
2018. Június 08. 12:35, péntek |
Helyi
Forrás: Adrienn
90 évesen is felpattan a kerékpárjára
Lajos István korát meghazudtoló üdeséggel és mosolygó arccal fogadta Balla László alpolgármester köszöntését 90. születésnapja alkalmából.
István bácsi mellett felesége és családja is örömmel fogadták a városvezetésünk nevében érkező vendéget, aki ajándékként miniszterelnökünk Orbán Viktor által aláírt oklevéllel és egy csokor virággal kedveskedett a szépkorúnak.
Míg felesége Marika néni sürgött-forgott, süteménnyel és üdítővel kínálta a vendégeket, addig István bácsi mesélt az elsuhanó évekről. Korát meghazudtoló emlékezettel sorolta az évszámokat és az ahhoz kapcsolódó eseményeket, sőt még egy első osztályban tanult verset is elszavalt.
- Mindig kiváló memóriája volt. De az a legcsodálatosabb, hogy mit sem kopott az emlékezete az évek alatt – somolygott Marika néni.
István bácsi közben pedig sorolta tovább életének főbb mozzanatait, mely gyerekkorától kezdve mozgalmasan és nagyon sok munkával telt. Ahol állást talált, oda ment dolgozni, így az ország távoli településeit is bejárta, természetesen kerékpárral. Dolgozott többek között Törökszentmiklóson és Nagykőrösön is.
- Csak úgy dongott a kerékpár alatta, mikor tekert az úton – fűzte hozzá felesége Marika néni István bácsi mondanivalójához.
Miután végre szülővárosában, Kiskunfélegyházán talált munkát, lakatosként kezdett el dolgozni a Vegyipari Gépgyárban. Munka mellett azonban keményen tanult és így műszaki szerkesztőként dolgozhatott tovább egészen a nyugdíjba vonulásáig.
Lajos István 1928. június 7-én született Kiskunfélegyházán szorgalmas gazdálkodó családba. Öten voltak testvérek, de sajnos csak ketten érték meg a felnőttkort. Míg édesapja földművesként és napszámosként dolgozott, addig édesanyja elsősorban kézimunka bedolgozással teremtette elő az anyagiakat a megélhetéshez. István bácsi még alig töltötte be a 8. életévét, amikor elvesztette édesanyját. A nehéz és kemény gyermekévek után 1945-ben elszegődött ipari tanulónak, 49-ben pedig behívták katonai szolgálatra. Leszerelése után sikerült elhelyezkednie a Vegyipari Gépgyárban, ahol szerkezeti lakatosként és műszaki szerkesztőként dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig. Kikapcsolódásként pedig szívesen foglalkozott fotózással és filmelőhívással. Kisebb-nagyobb rendezvényekre, ballagásokra, keresztelőkre szívesen hívták el.
1952. november 20-án vette feleségül Marika nénit, aki a mai napig hűséges és megbízható társa. Házasságukból két gyermek született. Jelenleg három unoka és két dédunoka boldog dédszüleiként élik mindennapi életüket. István bácsi szorgalmas és kitartó jelleme végigkíséri az egész életét. A felesége, Marika néni elmondása alapján egy mindenhez értő, kedves és melegszívű ember vált belőle, aki mindenben társa. Együtt mennek vásárolni piacnapokon. Ilyenkor Marika néni gyalog indul el kicsit korábban, István bácsi pedig felpattan kerékpárjára és a bolt előtt találkoznak. Marika néni végigjárja a piacot, a boltokat, a megvásárolt portékát pedig István bácsi felakasztja a teherhordónak használt kerékpárra és együtt ballagnak haza.
Kívánunk még mindkettőjüknek hosszú, boldog életet szeretteik körében.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












