Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Június 16. 10:56, szombat | Helyi
Forrás: Adrienn

90 évesen is örökmozgó és tevékeny

90 évesen is örökmozgó és tevékeny

Mucsi Istvánt 90. születésnapja alkalmából Balla László alpolgármester köszöntötte fel városvezetésünk nevében.

A víg kedélyű, mozgékony szépkorú és felesége Marika néni örömmel fogadták a virágcsokrot és a miniszterelnökünk, Orbán Viktor által aláírt oklevelet. Pista bácsi pedig büszkén mutatta meg azt az emléklapot, amelyet családtagjai, unokái írtak, valamint a Magyar Honvédségtől kapott születésnapi köszöntőt is, mellyel egyben a 30 esztendős hivatásos katonai szolgálatát is méltatták.

Mucsi István 1928. június 14-én született Kisteleken. Szülei földműveléssel, lótenyésztéssel foglalkoztak, de ő úgy érezte mindig is, hogy többre hivatott. Az öt elemi, és 4 polgári iskola elvégzése után Szegedre ment lakatos inasnak.
1950. januárjában lett sorkatona Pista bácsi, majd két év múlva megnősült. Házasságukból egy lányuk született. Pista bácsi 1957-től egészen a nyugdíjazásáig - 1983-ig - Kiskunfélegyházán volt katona és a műszaki bázis egyik vezetőjeként tevékenykedett.

Pista bácsi mindig is jó egészségnek örvendett. 90 évesen is nyitott, érdeklődő minden iránt. Szeret segíteni másokon. Sokat olvas, természet kedvelő, kirándulás párti, érdekli a történelem, és szinte bármi más. Még mindig örökmozgó, szívesen tevékenykedik kis szőlős kertjében. Büszkén mesélte, hogy feleségével Marika nénivel próbálnak mindent egyedül intézni, mert tudják, hogy lányuknak és az unokáknak is megvan a maguk dolga.

A család persze mindig ott segít, ahol csak tud. Örömmel veszik körbe az idős házaspárt, akiktől még nagyon sokat szeretnének tanulni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.