Ha minden a tervek szerint megy, pár éven belül napvilágot láthatnak olyan fogyókúrás szerek, melyek mindene eddigi tudásunkkal megcáfolva működnek: a Wyomingi Egyetem kutatói szerint a kapszaicin olyan módon gyorsítja be az anyagcserét, hogy még a kalóriákat sem szükséges visszafogni a fogyáshoz.

A hatékony fogyás receptje viszonylag egyszerű, ráadásul olyan téma, amiben – a dieteteikai kérdések között egyedülállóan – még viszonylagos konszenzus is van. Ahhoz, hogy az ember súlyt adjon le, kevesebb bevitt energiára van szükség, mint amit egy nap felhasznál. Minden diéta akkor tud hatékony lenni, ha ezt a viszonylag pofonegyszerű alapvetést szem előtt tartja.

Az, hogy aztán a bevitt kalóriák milyen összetételben kerüljenek a szervezetbe, másodlagos. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell vele foglalkozni, hanem csak azt, hogy a dietetikus Maslow-piramisnak nem a legalján találhatjuk, hanem eggyel följebb. Persze, fontos, hogy mennyi fehérjét, szénhidrátot és zsírt viszünk be, de figyelni kell arra is, hogyan időzítjük az étkezéseket. Ha olyan diétát választottunk, tekintettel kell lenni arra is, milyen sportot végzünk. Ezek mind-mind csak azután következnek fontosságban, hogy beirányoztuk, és tartjuk a diétázás első törvényét: kevesebb kalóriát viszünk be, mint amennyit elhasználunk.

A deficit jó
Ennek a szemléletnek eddig egyetlen hosszú távon is hatékony megoldását ismertük, ez pedig a nem kifejezetten romantikus, és minden izgalmat nélkülöző kalóriamegvonás volt. Az ember szervezetének van egy alap energiafelhasználása, azt bizonyos formulák segítségével könnyedén ki lehet számolni. Innentől a feladat csak annyi, hogy a mindennapjaink során ennél valamivel kevesebbet együnk.

A matek pofonegyszerű. Egy kiló zsír nagyjából kilencezer kcal. Ahhoz tehát, hogy egy kiló zsírt lepattintsunk, adott időszak alatt pontosan ennyi kalóriával kell kevesebbet bevinnünk a felhasználtnál. Mivel ez önmagában elég lassú és unalmas folyamat, a fogyni kívánók egyik fele az energia felhasználást is fokozni szokta különböző sportok segítségével, hiszen amikor többet mozgunk, szervezetünk több energiát éget el. Ennek eredményeként ugyanakkora bevitt energiamennyiség mellett nőni fog a mérleg hiánya, gyorsabb ütemben fogyunk.

De mi legyen a lustákkal?
Az imént vázolt módszer, noha kétség kívül hatékony, két buktatója van. Az egyik a bevitel tartós csökkentése, a másik pedig az energiafelhasználás tartós növelése. Előbbit például nagy sikerrel vágja haza agyunk, mert a pozitív visszacsatolásos elven működő örömhormon-rendszer direkt ki van hegyezve a sós-cukros-zsíros dolgokra. Emiatt sokkal nehezebb abbahagyni az adott étel fogyasztását, sőt, kialakulhatnak ételfüggőségek is.

Kívánjuk, mert rászoktunk
Az élelmiszer-ipari termékek hozzá szoktatták a fogyasztót ehhez az élményhez: mint minden, ami az agy jutalomközpontját stimulálja, előbb utóbb toleranciát épít ki a szervezetben. A nagy mennyiségű cukor pontosan ugyanazokat az agyi területeket bombázza, mint a nikotin vagy a kokain. A fogyasztó pedig rendes junkie-ként keresi az újabb, lehetőleg minél masszívabb cukorrusht, és vásárolja a termékeket, amikben jó eséllyel meg is kapja.

Vannak olyan emberek – az egyszerűség kedvéért nevezzük őket lustáknak – akik elég nehezen veszik rá magukat a sportolásra. Az egy elég régóta sejtett dolog, hogy ha sikerülne a szervezetet valamiképpen rávenni, hogy csak úgy puszira égessen el sokkal több energiát, mint amennyit szokott, jóval könnyebb lenne a fogyás.

A probléma csak az, hogy a szervezet nem szereti a pazarlást: hosszú távon ugyanis nem jelent különösebb evolúciós előnyt – szemben a tartalékolással. Ezért, ha időről időre találtak is valami aktuális csodaszert, ami az anyagcserét kicsit megpörgette, előbb utóbb kiderült, hogy már középtávon is használhatatlan, vagy hatástalanná válik (vagy már rövid távon sem volt működőképes, csak éppen nagyvonalúan kezelték a kutatási eredményeket).

A hegyes erős megoldja a problémát?
Ezt az eddig feloldhatatlannak látszó problémát sikerült most a Wyomingi Egyetem kutatócsoportjának feloldania, vagy legalábbis komoly lépést tennie a megoldás felé. Méghozzá nem valami szuper, űrtechnológiával előállított vegyület segítségével, hanem a paprikával. Pontosabban a csípős paprika hatóanyagával, a kapszaicinnel (amiből persze, ha tényleg beindul az őrület, valami nagyon vicces névvel fognak levédett kiegészítőket gyártani).

A kapszaicin hatékonyan blokkolja a sejtmembránon található TRPV1 nevű fehérjét. A kutatócsoport elmélete szerint annyi történik, hogy a kapszaicin a diétázók bölcsek köveként működik, és megoldja azt, amit évtizedek óta kutatnak: hogyan lehetne az emberben nagyobb arányban megtalálható fehér zsírszövetet átalakítani barna zsírszövetté. A testünkben lévő fehér zsírban tárolódik az energia, és onnan nehezen felszabadító. A gyermekek és a téli álmot alvó állatok testében viszont sok barna, kalóriát égető zsírszövet is van - ez viszont a felnőtt emberek szervezetéből eltűnik. A legújabb kutatások szerint a folyamat talán visszafordítható.

A kutatók már régen fölfigyeltek arra, hogy külső hatások befolyásolhatják a barna zsírsejtek megjelenését. Ha rágcsálókat hideg körülmények között tartanak, a fehér zsírszövetben szigetek formájában barna zsírsejtek is kinőnek.

Ez a mechanizmus pedig sikeresen nyomja el a magas zsírtartalmú étrend testsúlygyarapító hatását. Egyelőre csak egerekben ugyan, de valószínűleg az áttörést követően gőzerőkkel indulnak majd meg a további kutatások is.

Itt az esély a jó magyar paprikának?