Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Február 03. 14:02, szerda | Helyi
Forrás: hirado.hu

A drogpiac gyorsabban fejlődik, mint az elektronika

A drogpiac gyorsabban fejlődik, mint az elektronika

Életveszélyes játékról van szó – figyelmeztetnek évek óta a szakemberek. Kezdetben a női nevekkel illetett drogok voltak a figyelem középpontjában, aztán jött a zene, a vetkőztető drog.

2010-ben jött az újhullám, akkor öntötték el a piacot a dizájnerdrogok, vagy más néven a pszichoaktív szerek. Illegálisan működő speciális laborokban készülnek, sokszor a terjesztők sem tudják, mit árulnak, a fogyasztók pedig végképp nincsenek tisztában azzal, mit vesznek be. Életveszélyes játékról van szó – figyelmeztetnek évek óta a szakemberek. Kezdetben a női nevekkel illetett drogok voltak a figyelem középpontjában, aztán jött a zene, a vetkőztető drog, most pedig itt a kristály, amely miatt múlt héten öten kerültek kórházba Törökszentmiklóson.

Csak 2014-ben 101 dizájnerdrog bukkant fel Európában, ebből 40 Magyarországon. 2010 óta folyamatosan nőtt a szám, tavaly már nem, mivel elért egy olyan sebességet az innováció, amit már nem lehet túllépni, már meghaladja az elektronikai ipar fejlődését - mondta Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház osztályvezető főorvosa a Kossuth rádió Közelről című műsorában.

Az elmúlt 5-10 évben nem jelent meg annyi gyógyszermolekula, mint ahány új drogféle a piacon - folytatta. Ám ahhoz, hogy egy molekulából gyógyszer készüljön a kórházban, 5 évnek kell eltelnie, addig a drogot „megfőzik” Kínában, két hét múlva Európába kerül, valamilyen fantázianéven terjesztik, és sem az eladónak, sem a vevőnek „halovány segédlila gőzük sincs arról, hogy a szerben mi van” - fogalmazott.

Hamar terjed, de lassan derül ki

Ha bekerül az Európai Unióba, gyakorlatilag 24 órán belül bárhová el tud jutni. Körülbelül fél évig „ellébecol” úgy a piacon, hogy nem tudnak róla az orvosok és a hatóságok, majd egy eset során derül ki, hogy létezik. Addig termeli a pénzt annak, aki előállítja, szállítja, eladja, egyedül annak nem, aki használja. Három-négy év kell ahhoz, amíg a betegek száma alapján össze lehet állítani egy monográfiát, amely részletezi, hogy mit kell tudni egy szerről - tette hozzá.

Kevés a lista, amíg van fogyasztó

Szerinte ez mindaddig így is marad, amíg lesz, aki megveszi a drogot. A tiltólista nem elrettentő, hiába van rajta a marihuána 1961 óta, hétvégenként 100 ezer fölött „szívnak” itthon, vagyis minden héten 100 ezer „figurát” le lehetne tartóztatni, és akár börtönbe is lehetne vetni. A törvény önmagában csak egy keretrendszer, nem az fogja előidézni a változást - vélte.

„Vannak olyan országok, ahol halálbüntetéssel torolják meg a használatot, vagy a csempészést. És? Ettől még a lakosság 4-5 százaléka használja. Ettől a pillanattól kezdve azt mondjuk, a drogháború elveszett”, nem a kínálati oldalról van tehát alapvetően szó, mert amíg megveszik, működőképes lesz a piac - emelte ki.

Az átlagdrogosokról nem is tudunk

Zacher szerint a törökszentmiklósi eset egy példátlan történet, "abszolút elsőoldalas sajtóhír", ám nem szabad az ilyen extrém példák alapján megítélni a droghelyzetet. Tavaly körülbelül 30-40 haláleset történt drog miatt, 45 millió droghasználat mellett.

"Minden haláleset gáz, de statisztikai szempontból nagyon ciki” a 30-40. Az átlagos drogfogyasztás nem kerül be a hírekbe, pedig abból van a több, az jelenti a mennyiséget, következtetéseket csak azokkal együtt lehet levonni - hangsúlyozta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.