Hírek
2016. Január 10. 19:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: vg.hu
A falusi vendégfogadóknak nem kell online pénztárgép
Mentesülnek a falusi vendégfogadásból élő magánvállalkozók az online pénztárgép bevezetésétől- írja a Magyar Idők szombati számában.
Noha januártól nekik is kötelező lett volna elektronikus kasszával kiállított nyugtát adniuk turisztikai szolgáltatásukról .
Az újság minisztériumi forrásból úgy értesült, hogy ettől az évtől sem kötelező az online kasszák bevezetése a hivatalosan regisztráltak alapján közel háromezer, a bejelentés nélkül működőkkel együtt pedig becslések szerint 5-6 ezer fős piacon.
Szabó Géza, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke a lapnak elmondta, hogy a döntés óriási segítséget jelenthet a legkisebb vállalkozásoknak, és azoknak a családoknak, amelyeknek a megélhetés lehetőségét adja a falusi turizmusban való részvétel.
Az új típusú kasszarendszer kiépítése a jellemzően szezonálisan működtetett falusi vendéglátásban a százezer forintos gépek beszerzésén túl további beruházást igényelne, hiszen vannak olyan települések, ahol a technikai feltételek sem adottak a folyamatos internetes kapcsolathoz. A vidéki magánszállásadók között ráadásul több száz kézműves termelő, s az otthon megtermelt termékeket vendégasztalnál értékesítő őstermelő is van, akiknek így nem érné meg folytatni tevékenységüket - írja a Magyar Idők.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
