Hírek
2020. Október 13. 10:21, kedd |
Helyi
Forrás: Magyar Nemzet
A felnőttek is kaphatnak ösztöndíjat
A nemzetgazdaságilag fontos képzéseken a bérminimum duplája is adható.
Átszabta a felnőttképzések rendszerét a kormány ettől a tanévtől: mostantól nemcsak diákhitelt, de a komolyabb tanfolyamokon több százezer forintos havi ösztöndíjat is kaphatnak a résztvevők, iskolarendszeren kívül. Kedvező változás, hogy a képzőknek is sokkal olcsóbbá, egyszerűbbé válik a tanfolyamok elindítása. A beavatkozás indokolt, hazánkban ugyanis jócskán elmarad az uniós átlagtól a tanulmányokat folytató felnőttek aránya.
Szeptember 1-jétől megújult rendszerben indíthatók a felnőttképzések. Azok a tanfolyamok – régi nevükön OKJ-s kurzusok – tartoznak ide, amelyek kívül esnek a technikumokban és szakképző iskolákban elsajátítható 174 alapszakmán, ilyenek például a vállalati továbbképzések, részszakmák, ráépülések.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerint indokolt volt a beavatkozás e területen, mivel nemzetközi összehasonlításban alacsony Magyarországon a felnőttképzésben részt vevő személyek aránya.
Jelenleg a felnőttek 6-7 százaléka ül vissza az iskolapadba, míg például a balti államokban ez megközelíti a harminc százalékot, az EU-átlag pedig 11 százalék körül ingadozik.
Az újítások életbe léptetésénél hagytak némi türelmi időt, 2022. december 31-ig ugyanis még a régi szabályok alapján működő képzések is folytathatók, párhuzamosan az újakkal. Fontos változás, hogy csökkentik a felnőttképzők adminisztratív terheit, azaz a cégek, iskolák, oktatási szervezetek könnyebben, gyorsabban, ráadásul jóval olcsóbban indíthatnak tanfolyamokat. További újdonság, hogy a felsőoktatáshoz hasonlóan mostantól a felnőttképzésben is lesz pályakövetési rendszer, a legjobb mégis az, hogy új finanszírozási formákat is bevezetnek, melyek ezen a területen eddig nem voltak jellemzők.
Az iparügyekért felelős miniszter által kiírt pályázatok révén ki fognak jelölni nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű képzéseket, amelyeken a diákok ösztöndíjat kaphatnak. Méghozzá havonta az aktuálisan érvényes garantált bérminimum kéthavi összegének megfelelő összegben. A bérminimum ebben az évben 210 600 forint (nettó 140 ezer), tehát ennek dupláját kereshetik az érintett felnőttképzések tanulói.
A pénzt pedig nem az állam, hanem a képző fizeti, és a diákok legfeljebb két évig lehetnek jogosultak rá.Járhat ugyanakkor ösztöndíj más, nem kiemelt képzések esetén is, de ez esetben kikötés, hogy a tanfolyam minimum ötvenórás legyen. Ha nem kiemelt a képzés, akkor a bérminimum hetvenöt százaléka lehet az ösztöndíj, amelyet minden esetben csak olyan tanuló kaphat, aki nem vesz igénybe képzési diákhitelt vagy egyéb, foglalkoztatást elősegítő támogatást. Az ösztöndíjasok a juttatásuk teljes összegét kötelesek a felnőttképzőknek visszafizetni, ha a képzést nem fejezik be vagy nem szerzik meg a szakképesítésüket.
Újdonság lesz az is, hogy ettől a tanévtől már a felnőttképzésben is igényelhető hitel, melynek feltételei megegyeznek az egyetemi diákhitelekével. A kölcsön 2021 áprilisától lesz elérhető a 18 és 55 év közötti korosztálynak, három hónaposnál hosszabb képzésekre. A jogviszony igazolásán kívül ennek nincs más feltétele. Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója korábban azt mondta lapunknak, számításaik szerint a szakképzésben 50 ezren, a felnőttképzésben pedig 80 ezren lehetnek jogosultak a kölcsönre, amelynek szabad felhasználású és tandíjra fordítható változatai is lesznek. A szabad felhasználású konstrukciót havi 150 ezer forint értékben igényelhetik a diákok, 8,25 millió felső limittel. A képzési díjat fedező verzió az iskolarendszerű szakképzésben és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzéseknél igazodik az önköltség díjához, egyéb esetekben pedig félmilliós limittel igényelhető.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi
Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca
Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.
2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi
Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték
Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”
2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi
A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton
A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
