Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2018. Május 09. 15:06, szerda | Helyi
Forrás: BAON

A fiútestvérei verték, ezért lett ökölvívó

A fiútestvérei verték, ezért lett ökölvívó

Az országos diákolimpián a 13 évesek között, az 54 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerzett a kiskunfélegyházi Búza Barbara. A versenyt a tatai edzőtáborban tartották.

Búza Barbara immáron négy esztendeje jár bunyózni és szép eredményeket sikerült elérnie. Az elmúlt évben Debrecenben is megnyerte a súlycsoportjában a diákolimpiát. Az edzője, Gonda János szerint ekkorra érett be. Tízéves kora előtt egyébként nem is engedik versenyezni az ökölvívókat, addig csak edzésekre járhatnak. Ha kitartóak, és bírják a pofonokat, akkor ezt követően jöhetnek a versenyek. A kiskunfélegyházi utánpótláskorú versenyzők között néhány lány is akad, akik az edzéseken fiúkkal is bokszolnak, hogy szokják a gyűrődést. Ez alól Barbara sem kivétel. Az eredményei azt mutatják, hogy érdemes ezzel a sportággal foglalkoznia. Egerben a Dobó Katica-­emlékversenyen második helyezést ért el, az elmúlt évben pedig korosztályos magyar bajnoki címet is szerzett. Ebben az évben megismételte diákolimpiai sikerét Tatán, ahol nagyszerű versenyzéssel a dobogó legfelső fokára állhatott. Hétfőtől péntekig mindennap van két óra edzése.

Arra a kérdésre, hogy miért éppen az ökölvívást választotta, Barbara így felelt: – A fiútestvéreim kisebb koromban folyamatosan vertek. Egy idő után megelégeltem, hogy képtelen vagyok magamat megvédeni, ezért aztán elkezdtem bunyóra járni. Azóta itt ragadtam az edzőteremben. A Darvas általános iskolába járok. Az első edzőm Mihály János volt, sajnos ő az elmúlt évben elment, utána Ramocsa Sándor és Gonda János vette át az edzések irányítását. Azt szeretem az ökölvívásban, hogy ebben a sportágban nem az számít, ki hogy néz ki, hanem az, hogy ki milyen teljesítményt nyújt. Persze, előfordult már, hogy egy versenyzőtársam erősebb volt nálam, de ez benne van a sportban. Aki jobb, az nyer. Cigány származásom miatt azonban nem ért eddig támadás – nyilatkozott az ifjú bajnoknő a BAON internetes hírportálnak.

– Nem is érhette – veszi át a szót Gonda János –, mert a felnőtt férfi-válogatott tizenöt súlycsoportjából tizenháromban cigány származású a kerettag. Genetikailag ez a sport áll hozzájuk a legközelebb. Itt van lehetőségük arra, hogy ha ők is akarják, akkor kiemelkedjenek a társaik közül. Nálunk az utánpótláskorú versenyzők több mint fele roma.

Barbara tervei között szerepel minél több versenyre eljutni és azokon minél jobban szerepelni. Gonda János szerint a diákolimpia megnyerése óra egy kissé leeresztett, sajnos családi és iskolai problémái is vannak, amiket nem nagyon tud kezelni. A fiatal versenyző azonban ígéretet tett arra, hogy a tanulást és az edzéseket is komolyan veszi, és megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a jövő reménysége legyen. Az iskolában büszkék rá, a fiúk pedig nem mernek kikezdeni vele.

(Fotó: Szentirmay Tamás)

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.