Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2020. Augusztus 20. 15:26, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

A Gazdakörben püspöki áldással osztották az új kenyeret

A Gazdakörben püspöki áldással osztották az új kenyeret

Az Új Kenyér ünnepére városunkba érkezett dr. Várszegi Imre Asztrik nyugalmazott püspök OSB főapát.

A volt pannonhalmi főapát nagy szeretettel látogatott el augusztus 19-én a Haleszba és Selymesbe is, ahol a Haleszi Gazdakör és a Selymesért Egyesület szervezésében kenyérszentelési ünnepséget tartottak.

A jeles eseményen Csányi József polgármester köszöntötte az egybegyűlteket:
„Tavaly nagy reményekkel vártuk a 2020-as évet. Úgy gondoltuk, hogy az a bűvös 20-20-as szám, biztosan sok jót fog hozni nekünk. Azt gondolom arra senki nem számított, ami elé néztünk az elmúlt hónapokban. Mégis úgy vélem, hogy itt Szent István földjén, az ő tanításában és a keresztény gondolkodásban el tudtuk hozni azt a jövőképet hazánkba, Kiskunfélegyházára, ami biztatással és hittel megtelve vezérli utunkat. Ismét elvetésre került a búza, melyet a hozzá értő kezek betakarítottak és az őrleményéből elkészült az új kenyér, mely hamarosan megszentelésre kerül. Mindannyiunk szívét melengeti ez a nap és bízzunk benne, hogy még hosszú-hosszú ideig tudunk minden évben itt találkozni, hogy megízleljük az új kenyeret.”

Az ünnepséget a 10 éves Ónodi András Máté tekerőlanton tartott előadása, valamint citerazene, illetve Mindák Réka és Keserű Benedek éneke tette meghitté.

A közös imádságot és a püspöki áldást követően a megszentelt kenyereket felszelték és szétosztották a megjelentek között.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.