Hírek
2024. December 20. 14:55, péntek |
Helyi
Forrás: Cs.Adrienn
A karácsony valódi értékére hívták fel a figyelmet
Betlehemes előadásra várták az érdeklődőket december 20-án (pénteken) délelőtt a Kálvária kápolnájához.
Az Ótemplom plébániája, a Padkaporos Táncegyüttes Egyesület és a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület együttműködésében szervezett eseménnyel olyan közösségi élményt szerettek volna kínálni az ünnepi készülődés idejére az érdeklődőknek, mely a karácsony valódi értékére hívja fel a figyelmet.
Hiszen Jézus születésének ünnepe nem a rohanásról, idegeskedésről, kapkodásról, mérgelődésről, az ajándékok tömkelegéről és a pompáról kellene szólnia, mint ahogy azt felgyorsult világunkban megéljük, hanem a lelki elcsendesedésről, a békéről, az önzetlenségről és az igaz szeretetről.
- A kicsinyke pislákoló fényt, mely mindannyiunk lelkében ott van, karácsonyra szép nagy tűzcsóvává kellene növelnünk. Ezt azonban nem lehet úgy, hogy folyamatosan a nagyáruházakban futkosunk. Ezért próbálunk mi az eleink módján, a hagyomány útján készülődni a karácsonyra, ahogy tették a régi időkben szerte a Kárpát-medencében: betlehemes játékkal – mondta Gulyás László vándormuzsikus köszöntő beszédében.
A Padkaporos Táncegyüttes vidám hangulatú előadásával, Gulyás László bőrdudán és Nagy Tünde tekerőlanton előadott dallamaival, Ficzkó-Juhász Zoltán szép szavalatával és elgondolkodtató prózájával, valamint az élő állatokból álló jászollal a szervezőknek sikerült igazán bensőséges hangulatot teremteni a Kálvária-kápolna kertjében.
A rendezvény zárásaként a fő szervező Kollár László köszönte meg minden közreműködőnek a munkáját, akik segítettek a hagyományteremtő esemény megvalósítását.
Külön köszönetet mondott Gulyás Lászlónak, a Padkaporos Táncegyüttesnek a műsorért, Benséné Bódi Zsókának, aki elhozta a rendezvényre a kecskéit, Ficzkó-Juhász Zoltánnak és Nagy Tündének a zenés-prózai előadásért, Nemes Imrének a hangosításért, Czinkóczi Pálnak és a Kollár-családnak a háttérmunkákért.
- Tartsuk életben az igazi félegyházi betlehemes játékot, melynek alapja egy félegyházi adatgyűjtésnek köszönhető: Gulyás László és Kasza Ákos gyűjtésének – hangsúlyozta Kollár László és reményét fejezte ki, hogy ezt követően minden évben sikerül megrendezni a kellemes hangulatú eseményt, mellyel talán könnyebb lesz rátalálni Szent este a mindannyiunk szívében ott rejlő kis Jézuskára.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 15:45, csütörtök | Helyi
Megkezdődik a varjúfészkek eltávolítása
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2025. december 5-én (pénteken) a Kossuth Lajos utca Batthyány utca és Fadrusz János utca közötti szakaszán a fákon található varjúfészkek eltávolítására kerül sor.
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.












