Hírek
2018. Április 29. 06:11, vasárnap |
Helyi
Forrás: Félegyházi Közlöny
A képviselőtestület dr. Kása Zsuzsannát javasolja a Móra Ferenc Gimnázium élére
Két intézményvezetői pályázatot is véleményezett a félegyházi képviselő-testület áprilisi ülésén.
A Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola igazgatói posztjára kizárólag az intézményt jelenleg is vezető Jankovszki Zoltánné pályázott. A képviselők a megkezdett munka folytatása mellett foglaltak állást, amikor támogatásukról biztosították az igazgató asszonyt.
A képviselőtestület dr. Kása Zsuzsannát javasolja a Móra Ferenc Gimnázium élére
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium intézményvezetői beosztására ketten pályáztak: dr. Kása Zsuzsanna, és az intézményt jelenleg megbízott igazgatóként vezető Nagy Lajos. A két pályázó közül a képviselőtestület dr. Kása Zsuzsanna pályázatát támogatta.

Csányi József polgármester elmondta: a testület állásfoglalása csupán javaslat arra vonatkozóan, hogy az oktatásért felelős államtitkár az adott személyt bízza meg a feladat ellátásával.
– Mi félegyháziak mindannyian büszkék vagyunk a város színvonalas oktatására, amelyben megkülönböztetett helyet foglal el a Móra Ferenc Gimnázium. Azt szeretnénk, hogy a patinás gimnázium újra a régi fényében ragyogjon, és erre dr. Kása Zsuzsanna személyében látok garanciát, aki az elmúlt harminc évben gyakorlatilag a pálya minden szegmensét bejárta. Volt kollégiumi nevelő, tanár, igazgató-helyettes, gimnázium és szakközépiskola vezetője, valamint a köznevelési intézmények önkormányzati és állami fenntartásának vezetője. Munkaköreiben mindenhol letette referenciáit. Pályáján többször bebizonyította, hogy képes átlátni a napi operatív feladatokat, tud menedzselni egy iskolát, és képes egyenrangú viszonyt kialakítani kollégáival és tanítványival is. Kapcsolatai egyenrangúak, a diákokat tiszteli, és szeretetteljesen elvárja ennek viszonzását is. Alapelve szerint az iskola szolgáltat. Mindenkor számíthattak rá az iskolapartnerek, a pedagógus kollégák is.
Demokratikus vezető, aki önálló döntésekre képes, ráadásul személyiségéből eredően mindig vidám és optimista. Meggyőződésem, hogy megválasztása esetén a gimnáziumban mindenki jól fogja magát érezni, legyen szó munkatársról, vagy diákról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
