Hírek
2016. December 19. 10:18, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Dinnyés Gyula
A Kerecsen Kupán is remekeltek a Koppányok

2016. december 10-én szombaton Békéscsabán rendezte a Csaba Lovas Íjász Kör a XVIII. Kerecsen Kupa íjászversenyét.
Hatalmas érdeklődés, kiváló szervezés, 180 nevező, nagyszerű pálya és szinte az egész Magyar Bajnoki nevezőnévsor jellemezte a versenyt.
Magasra tették a mércét, hiszen itt az első 10-ben lenni nem kis teljesítmény volt.
A Koppányok 11-en utaztak, de egészségi okokból 9 nevezővel indultak.
A 30 pályás, 90 lövéses verseny az álló és koncentráció-képességet egyaránt próbára tette.
A Koppányok nem utaztak hiába, hiszen gyerek lány pusztai kategóriában Csáki Laura 428 ponttal magabiztosan nyerte a versenyt. Laura végig jól teljesített, szorgalmasan gyűjtötte a pontokat. A Félidős szünet után kicsit megingott, de szerencsére gyorsan újra talpra állt. Őt Horváth Katica követte 350 ponttal. Katica most ért ebbe a korcsoportba, tehát ő itt még a kisebbek közé sorolandó a „nagyok” közt. Katica remekelt, hiszen az ezüstérem nagyon szép eredmény.
Felnőtt férfi pusztai kategóriában több, mint 50 induló közül Szeibert Imre teljesített legjobban a Koppányok közül. A gyűjtött 640 pont, holtversenyben a 14. helyre sorolta. Őt követte Tóth Mihály 633 ponttal a 16. helyen. Az ismét versenybe álló Kis Csaba 552 pontot gyűjtött és a 30 lett. Kiss János 545 ponttal a 32. helyen végzett.
A szakmai íratlan szabályzatot felrúgva a vezetés Misák Atillát pár havi íjászat után versenyre vitte. Atilla kiváló tehetségnek ígérkezik, ez adta a próba lehetőségét. 3 elvárás volt Atillával szemben. 1: Csak játszani, 2: tapasztalatot gyűjteni, 3: ne legyél utolsó, mert képes vagy rá!
Atilla ezeket kiválóan teljesítette, hiszen 396 pontot lőtt össze magának. Ezzel a 44. lett. 10 embert utasított maga mögé, köztük tapasztaltabb versenyzőket. Az utolsó helyezettet 100 ponttal előzte meg.
Vadászíjjal versenyző Bense László, ezúttal a carbon vessző okából a barebow közé lett sorolva. A barebow stílusban lövő némi előnyt élvez ezáltal, de László kiválóan állta a sarat. A nap második legtöbb pontszámával 773 ponttal a 2. helyet szerezte meg. Így nem nehéz kitalálni hogy a legtöbbet éppen az Őt megelőző dr. Seres Géza Nagyváradról, lőtte barebowval. László, ezzel a teljesítménnyel, EB dobogóst utasított maga mögé.
Senior pusztai kategóriában 24 induló volt. Az országos Bajnokság első hat helyezettje jelen volt. Itt Dinnyés Gyula részéről voltak érintettek a Koppányok. Ő 667 pontot szedett össze ezen a napon, ami az 5. helyre rangsorolta.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 12:03, kedd | Helyi sport
Dobos Eszter ismét szép eredményt ért el
2025. április 13-án a kiskunfélegyházi Zöldmező Lovassport Egyesület csapata Balástyára látogatott, ahol a Leon-Cavallo Lovarda rendezésében egy színvonalas versenyen vett részt.
2025. Április 14. 12:39, hétfő | Helyi sport
Újabb dobogós eredményekkel büszkélkedhetnek a félegyházi birkózók
Az elmúlt hétvégén az U17-es korú birkózók versenyeztek a válogatott mezekért, amelyeket az Észak-Macedón fővárosban rendezendő Európa-bajnokságon és a görögországi világbajnokságon viselhetnek hazánkat képviselve.
2025. Április 14. 11:28, hétfő | Helyi sport
Dobos Eszter ismét szép eredményt ért el
2025. április 12-én a Bugaci Ménes első alkalommal adott helyszínt a Szabadidő Díjugrató Versenynek.
2025. Április 01. 08:54, kedd | Helyi sport
Két bronzérem a birkózóknál
Dabason rendezték a 10 és 11 éves szabadfogásúak magyar bajnokságát, ahol két bronzérmet szereztek a Kiskunfélegyházi Birkózó SE versenyzői.