Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2025. Október 12. 21:48, vasárnap | Helyi sport
Forrás: Szabó József

A kiskunfélegyházi birkózó, aki 25 év után is példát mutat a fiataloknak

A kiskunfélegyházi birkózó, aki 25 év után is példát mutat a fiataloknak

Ezen a héten zajlott Tatabányán a Veterán Világbajnokság, ahol kiskunfélegyházi birkózó – Fekete László - is szőnyegre léphetett.

Négy földrész, 54 országának 700 versenyzője kezdte meg a küzdelmeket a különböző kor és súlycsoportokban.
Pontosan 25 évvel ezelőtt szerzett Fekete László országos diákolimpiai bajnoki címet, idén pedig már a veteránok, azaz a 35-40 évesek között próbálta ki magát és nyerte meg a magyar bajnokságot, ennek eredményeként húzhatta magára a címeres mezt. Az elmúlt negyed évszázad alatt tanulás és munka mellett mindig szakított időt a sportra. Kategóriájában rendkívül erős mezőny gyűlt össze, még olyan is akadt, aki felnőtt vb-n és Ázsia-bajnokságon szerzett érmet. Ezúttal Lacinak sajnos nem sikerült dobogóra állnia, viszont az az út, amelyen halad mindenképpen példaértékű: rengeteg fiatal felkészülését segítette eddig is és fogja ezután is, mert nem szegte kedvét a kudarc, a célja a világbajnoki érem.


Szombaton, Sárospatakon rendezték az U10, U11, U13 Szabadfogású Kelet-Magyarország Régiós Kupa küzdelmeit, ahol Ván Jenő vezetésével négy fő küzdött.
A 10 évesek között az 50 kg-os Ramocsa Sándor élete első versenyén remekül helytállt. Ha kicsit tapasztaltabb, akár meg is nyerhette volna, de az ezüstérem is nagyon biztató. A 38 kg-os Sárkány Dominik harmadik lett.
A 11 évesek között az 54 kg-os Kotroczó Levente második, míg a 46 kg-os Bárány-Almási Ádám harmadik helyen végzett.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 25. 10:12, kedd | Helyi sport

Bronzérmet szerzett a félegyházi Szabó Nóra a tokiói Siketlimpián

Csodás eredményt ért el Szabó Nóra, aki a Tokióban megrendezett XXV. Nyári Siketlimpián a magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a tájfutók sprintváltó számában.

2025. November 24. 09:43, hétfő | Helyi sport

Szenzációs eredmények a birkózó csapat-bajnokságokon

Az ősz folyamán rendezték a különböző korosztályokban a csapatbajnoki küzdelmeket.

2025. November 17. 11:29, hétfő | Helyi sport

Óriási sikert aratott a Kiskunfélegyházi Birkózó SE U13-as leánycsapata

Szigetvár adott otthont annak az országos döntőnek, ahol a 16 legjobb diák korosztályú csapat mérte össze tudását.

2025. November 02. 21:09, vasárnap | Helyi sport

Nemzetközi mezőnyben bizonyítottak a félegyházi birkózólányok

Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendeztek egy nagyon erős nemzetközi versenyt, a 12-13 éves fiatal birkózóknak.