Hírek
2020. December 10. 10:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: bacskiskun.hu
A Kiskunság új turisztikai vonztereje lehet a hajtányozás
A tervek szerint akár már 2021-ben hajtányozhatunk az egykori Kecskeméti Kisvasút vágányain.
Egészen pontosan a szépemlékű Bugaci kispöfögő Jakabszállás és Kiskunmajsa közötti szakaszán alakítanák ki azt a turisztikai hajtánypályát, amely a jövőben családi élmények, csapatépítők színtere lehet – tudtuk meg a Radio Smile interjújából, melyet Kékesi Márton ötleggazdával, a MÁV-Start Zrt. járműfejlesztő mérnökével készített . A szakember régóta foglalkozik az újraélesztés gondolatával, s miután 2018-ban megteremtődött ehhez a jogszabályi háttér, 2019-ben pedig, a tíz éve megszűnt Bugaci Kispöfögő tiszteletére megrendezett nosztalgia programon újra megjelentek a háromkerekű vasúti biciklik és hajtányok a vonalon, új lendületet kapott az ügy. Szerencsére a pálya turisztikai célú hasznosításának gondolata találkozott a MÁV érintett területi és fővárosi vezetőinek elképzeléseivel.
Magyarországon egyébként mindössze Királyréten és Nagybörzsönyben létezik egy-egy hajtányozásra alkalmas rövidebb szakasz, és legközelebb Ausztriában van lehetőség 23 kilométeres pályán hódolni ennek a természetközeli élménynek. Ehhez képest a Kecskeméti Kisvasút nyomvonalán 30, de akár 50 kilométeres hajtány teljesítménytúra útvonal is kialakítható lenne. Ez a hajtányozás híveinek érdeklődését nemzetközi távlatokban is a projektre irányíthatja. Márpedig, ha valóra válik Kékesi Márton elképzelése, miszerint az emberi erővel hajtható és a motoros hajtányok mellett elektromos járműveket is üzembe állítanak, akkor gyakorlatilag kortól függetlenül szinte bárki részesülhet az élményben.
A Jakabszállás és Kiskunmajsa között 2021-ben megvalósuló hajtánypálya a szakember szerint minden szempontból ideális lesz. Nem csak azért, mert a Kiskunsági Nemzeti Park természeti szépségekben bővelkedő tája határolja, de – mint mondja – kifejezetten jó a vonalvezetése, könnyű a beláthatósága, és nagy forgalmú utak sem nagyon keresztezik az útvonalat. A pálya és annak berendezései viszonylag jó állapotban megmaradtak, a hajtányozás megkezdéséig annak műszaki feltételeit kell megteremteni, és gondoskodni a leendő kalandorok teljes biztonságáról. A szakember úgy véli, hogy a Kecskemétet Kiskőrössel és Kiskunmajsával összekötő szakasz az érintett települések számára rengeteg további lehetőséget vet fel a bel- és külföldi turizmus élénkítésére.
Kékesi Márton azt is elmondta a Radio Smile riporterének, hogy a hajtányok bérelhetők lesznek, és azok – mint járművek – vezetéséhez oktatáson szükséges részt venni. Itt egyebek mellett a kötelezően betartandó közlekedési szabályokkal kell megismerkedni. Ehhez természetesen előre egyeztetett időpontra lesz szükség. Hogy pontosan mikortól nyílik meg a hajtányozás lehetősége az említett szakaszon, az még bizonytalan. De addig is a Kiskunsági Hajtánypálya Facebook-oldalán minden információról tájékozódhatnak az érdeklődők.
Fotó forrás: Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteménye A kézihajtányon Nagy József, az alapítvány titkára, az asztal mögött Kékesi Márton járműfejlesztő mérnök, MÁV-Start Zrt.
Hír forrása: Radio Smile
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
