Hírek
2015. Április 01. 15:26, szerda |
Helyi
Forrás: -Szerk.-
A közösség szolgálatában
Jó hangulatú tréningen vehettek részt a kiskunfélegyházi civilek, akik megjelentek a Natura Hungarica Alapítvány által szervezett programon, március 6-án, a Művelődési Központban.
Jó hangulatú tréningen vehettek részt a kiskunfélegyházi civilek, akik megjelentek a Natura Hungarica Alapítvány által szervezett programon, március 6-án, a Művelődési Központban.
A tréningen lehetőség nyílt arra, hogy a városunkban tevékenykedő civil szervezetek és intézmények megismerjék egymás munkáját, majd a résztvevők a pályázatírás fortélyairól hallottak előadást. A város 3 középiskolájából 9 tanuló vett részt, akik elmondták tapasztalataikat, élményeiket az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatban. A felek között konstruktív beszélgetés alakult ki.
A pályázatban tervezett mini projekt kapcsán néhányan családi napot javasoltak, mások az utcára szerettek volna kitelepülni és bemutatni tevékenységüket a nagyközönségnek. A csapat végül abban állapodott meg, hogy az azt igénylő civil szervezeteknek, az alapítvány közreműködésével, a Móra Ferenc Gimnázium önkéntesei, egy-egy bemutatkozó klipet. A videó felvételek elkészítéséhez viszont a gimnáziumnak fotós és számítógépes kiegészítőkre volt szükség, amit a Natura Hungarica Alapítvány a mini-projektre szánt pályázati forrásból fedezett.
Az elmúlt napokban el is készültek a videók a város ismert és elismert alapítványairól, egyesületeiről, melyek nemsokára megtekinthetők lesznek a www.ertekterkep.com weboldalon, illetve a civilek közösségi és weboldalain. A civilek nem titkolt célja ezzel tevékenységük népszerűsítése és nem utolsó sorban a tagok és önkéntesek toborzása.
A projekt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
