Az interneten látható eredmények számos problémára hívták fel a figyelmet, amelyekről plasztikai sebész és gyermekpszichológus beszélt a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Mind az öt lány rajzolt magára olyan dolgokat, amelyek teljesíthetők, és vannak anatómiai alapjaik, és olyan dolgokat is, amelyek nem is igényelnek plasztikai sebészeti beavatkozást: egyszerű sminkeléssel vagy színes kontaktlencsével elérhetők – mondta Balajthy Tibor plasztikai sebész a műsorban.

Olyan részleteket is változtattak az arcukon, amelyek plasztikai sebészeti beavatkozással megváltoztathatók. Például mind az öten vastagabb ajkakkal látták el magukat, még az a tinédzser is, akinek az ajka dúsabb az átlagosnál. Ezenfelül mindannyian rajzoltak magukra olyan dolgokat is, amelyek súlyos testképzavarról árulkodnak – folytatta.

Kifejtette: nem vették figyelembe az arc arányait és anatómiáját, és
ezek a módosítások csak komoly szövődmények árán lennének teljesíthetők.

Mind az öten extrém keskeny orral, nyakkal, állkapoccsal és állcsúccsal rajzolták le magukat, hárman lényegében „ufófejjel” ábrázolták saját magukat.

A testképzavaros emberek mindig változtatni szeretnének magukon

„Testképzavaruk van, azaz elmebetegségben szenvednek” – állapította meg a sebész. Annak, hogy ennyire másként szeretnének kinézni, a mai modern technika is okozója lehet, hiszen „eljátszhatnak” az arc változtatásával, ami könnyen szenvedéllyé válhat – fogalmazott Balajthy.

Rövid távon egy orvosnak az lenne az érdeke, ha minél több páciensen minél több beavatkozást végezhetne el, azonban hosszabb távon az elégedett betegek száma a maghatározó,

hiszen ők más problémákkal is visszamehetnek az orvosukhoz, vagy ajánlhatják őt rokonaiknak, barátaiknak – mondta.

Hangsúlyozta: „egy testképzavaros azonban sohasem lesz elégedett”, még azzal az átalakítással sem, amit a saját elképzelései alapján végeztek el, mert utána mást is meg szeretne változtatni magán, ez a folyamat pedig még súlyosabb pszichés problémákhoz vezethet – akár az önveszélyességhez is.

Aki szép, az jó és sikeres is

Mindenkinek meg kell tudni szabni az optimális különbséget a határ, a valós én és a vágyott külső között – szögezte le Csabai Krisztina gyermekpszichológus, hozzátéve: kisebb változtatások azért beleférhetnek.

Felnőttkorra a szocializációs közeg és a visszajelzések hatására kialakul egy test- és énkép , amivel az egyén elégedett lehet. A 21. században a média szerepétől sem tekinthetünk el, hiszen a média és a közösségi média a társadalmi valóság konstruálásának az egyik közege – folytatta.

„Akik sok lájkot kapnak, elismertek és sikeresek, hatást gyakorolnak a közvéleményre, ami akár a testképre vagy az identitásra is hatással lehet” – mondta. A reklámok is ilyen üzenetek, és manapság sokkal nagyobb dózisban kapják őket az emberek, mint korábban – tette hozzá.

Elmondta: folyamatosan vizsgálják, hogy az emberek mit tartanak szépnek és jónak, és kiderült, hogy amit valaki szépnek tart, ahhoz az emberek más, pozitív tulajdonságokat is társítanak – például a sikerességet.

A serdülők számára a családi minták jelentik a kiindulópontot

Hallgatói kérdésre a gyermekpszichológus elmondta: a serdülőkornak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy az illető kicsoda valójában, ezt pedig olyan értékek is formálják, mint a pálya- és hivatásválasztás, a cselekvéseket vezérlő szabályrendszerek vagy a családi közeg.

A család elsődlegesen hat a gyermek fejlődésére, az otthoni értékrendszer befolyásol leginkább és nyújt védelmet a külső hatások ellen.

Akkor is, ha serdülőkorban a kortárs kapcsolatok kerülnek előtérbe, hiszen a gyermek ebben az időszakban megkérdőjelezheti a szülőktől kapott értékeket, és eltávolodhat tőlük, később azonban visszatérhet hozzájuk – fejtette ki.

Serdülőkorban a szülő által közvetített értékek védenek, segítenek, tehát ha a szülő elégedett a saját kinézetével, akkor a gyermek látni fogja, hogy mi az a megengedett érték és mérték, amivel és amennyiben ő is változtathat a külsején, hogy szépnek lássa magát.

A közösségi média folyamatos stresszfaktor

A gyermekpszichológus szerint egy médiafelületen való megjelenés mindig más, mint a való életben megjelenített identitás. A jelenséget a pszichológia „én 2.0”-nak nevezi.

Ha a szülők a két én között nem engednek meg túl nagy távolságot a gyermeknek, akkor a személyiségfejlődésüket a természetes mederbe terelhetik.

A közösségi média folyamatos, fennálló stresszt okoz a gyermekeknek, hiszen egyfolytában azt közvetíti, hogyan kellene kinéznie. Sokan azonban nem tudják elérni az ideálképet, amelyet a számára fontos referenciacsoport normaként meghatároz – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva elmondta: a digitális és a mesék által előállított kép között komoly különbség van. Egy mesehőst mindig nekik szimpatikus és elfogadható környezetben, hozzájuk közel álló tulajdonságokkal képzelnek el a gyermekek, a média által előállított képeket viszont készen kapják – nemegyszer úgy, hogy az jelentősen különbözik a való élettől.