Ennek oka igen egyszerű: a macskák nem érzik és nem is kívánják az édes ízt.

Az emlősök nyelvén úgynevezett ízlelőszemölcsök, azokon ízlelőbimbók, azokon pedig receptorsejtek helyezkednek el. A receptorok sejtfelszínén pedig olyan proteinek találhatók, amelyek képesek megkötni a különféle vegyületeket, hogy aztán aktiválják a sejtek jelküldő funkcióját. Így értesül az agy arról, hogy milyen ízzel van dolgunk. Mi, emberek ötféle alapízt tudunk megkülönböztetni ízlelőbimbóink segítségével, így a savanyú, a keserű, a sós és az édes ízt, valamint az umamit. Bizonyára sokan hiányolják a felsorolásból a csípőset, csakhogy az valójában nem is íz, hanem fájdalom. A csípősségért felelős vegyületek ugyanis fájdalomreceptorokhoz kötődnek.

Az édes ízek érzékelését kétfehérjeegyüttesen teszi lehetővé, amik előállításához két különálló gén, a Tas1r2 és a Tas1r3 gén szükséges. Amennyiben ez a két gén megfelelően működik, akkor a szánkba kerülő édes vegyületekről azonnal hírt kap a központi idegrendszer, ami fontos információ, hiszen az édesség a szénhidrátban gazdag ételek jele. Márpedig a szénhidrátok rendkívül fontos tápanyagcsoportot képeznek mind a növény-, mind a mindenevők számára.

A macskák viszont ragadozók, és ellentétben néhány mindenevő rendtársukkal, így például a medvékkel, kizárólag húst esznek. Napi kalóriabevitelük átlagosan 52 százaléka fehérjékből, 46 százaléka zsírokból származik a természetben, a szénhidrátok pedig csupán a fennmaradó 2 százalékot adják. Hogy ez az ok vagy a következmény-e, nem tudni biztosan, mindenesetre a macskafélék, kezdve az oroszlánoktól a tigriseken át egészen a brit rövidszőrűig, nem rendelkeznek azzal a 247 aminosav bázispárral, amelyek a Tas1r2 gén DNS-ét alkotják. Ennél fogva szervezetük nem tudja előállítani azt a fehérjét, amelyre az édes ízek érzékeléséhez szükség lenne, tehát nem is érzik az édes ízt.

Érdekesség, hogy eközben a macskafélék egyes húsevő rokonai, mint a hiénák és a mongúzok, nem küzdenek hasonló hiányosságokkal. Mi több, a macskáknak nemcsak az ízérzékelés terén gyűlik meg a bajuk a szénhidrátokkal, hanem az emésztés során is. Májukban szinte teljesen hiányzik a glükokináz aktivitása - egy enzimé, amely kulcsfontosságú szerepet tölt be a szénhidrát-anyagcserében. Éppen ezért a kelleténél magasabb szénhidráttartalmú macskaeledelek hosszú távon diabéteszt okozhatnak kedvencünknél. Becslések szerint a házi macskák 0,25-1 százaléka válik élete során cukorbeteggé. Többségük ezután inzulinkezelésre is szorul.