Hírek
2015. Január 15. 08:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: Adrienn
A magyar kultúra napján
Cikkünkben a 2014. január 22-én és 23-án (csütörtök-péntek), a Magyar Kultúra Napja rendezvény programjairól olvashatnak.
Mely idézet lenne méltóbb a magyarság kultúrájának ünnepnapján a rendezvény mottójaként, mint Kölcsey Ferenc szavai: „Nemzeti fény a cél. Hogy elérd, forrj egybe magyar nép.”
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és Művelődési Központ, valamint a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szeretettel vár mindenkit 2014. január 22-én és 23-án (csütörtök-péntek), a Magyar Kultúra Napja alkalmából tartandó rendezvényére.
Program:
Január 22-én 14 órakor a Hattyúházban (Szent János tér 9.) Himnusz-mondó verseny általános iskolás tanulóknak,a Himnusz születésnapja alkalmából.
Csányi József, városunk polgármestere köszönti az egybegyűlteket, a zenés, könnyed szórakozásról pedig a Móra Ferenc Gimnázium Mozgásszínháza, a Széljáró Balladás együttes és a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola gondoskodik.
Január 23-án 17 órakor a Városi Könyvtárban Ircsik József kiállításának megnyitója, melyen Strucz János, a Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanár mondja el gondolatait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.
