Városlista
2025. április 16, szerda - Csongor

Hírek

2016. Augusztus 06. 11:00, szombat | Helyi
Forrás: proaktivdirekt.com

A magyarok kétharmada számít arra, hogy nyugdíjas éveiben dolgozni kényszerül

A magyarok kétharmada számít arra, hogy nyugdíjas éveiben dolgozni kényszerül

A lakosság 64 százaléka szerint nyugdíjas korában is dolgozni kényszerül majd, mindössze három százalékuk véli úgy, hogy biztosan meg fog tudni élni nyugdíjából

- derült ki az OTP öngondoskodási index eredményeiből.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás idézi Nagy Csabát, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: ez azt eredményezheti, hogy a ma ismert békés nyugdíjas évek eltűnnek, és az emberek jelentős részének kell majd élete utolsó időszakát is munkával töltenie. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy ma 35 éves fiatal nyugdíjas koráig havi 5 ezer forintot félretesz, akkor a mai átlagnyugdíj 25 százalékával növelheti időskori bevételeit.

Ertl András, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati menedzsere ismertette: tízből mindössze négy 15 és 69 év közötti magyarnak van akármilyen megtakarítása. A harmincas éveikben járó megtakarítóknak mindössze 38 százaléka gondol a nyugdíjas korra, tehát minden ötödik-hatodik ember a korcsoportból. A nyugdíjhoz közeledő ötvenes korosztályon már jobban látszik az igyekezet, majdnem minden negyedik áldoz a gondtalan időskori évek érdekében - mondta.

Kiemelte, hogy érdemes időben megtenni az első lépést, hiszen 5 százalékos hozam mellett egy befektetés 10 év alatt 1,6-szorosára hízik, 30 év alatt viszont 4,3-szorosára.

A tájékoztatás szerint az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2016-ban 7000 új tag csatlakozott, ami 17 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ugyanebben az időszakban az egy főre eső vagyon 3,3 százalékkal, 890 000 forintról 920 000 forintra emelkedett, a pénztár által kezelt vagyon összege pedig idén júniusban átlépte a 200 milliárd forintot - írták.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 15:47, kedd | Helyi

18 éve álmodták meg a bővítést, most megvalósult

A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium régóta dédelgetett álma vált valóra 2025-re.

2025. Április 15. 08:11, kedd | Helyi

Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni

A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.

2025. Április 14. 13:40, hétfő | Helyi

A 90 éves Rózsika néni aktívan éli mindennapjait

Tarjányi Jánosné szül.: Pál Rózsa a napokban ünnepelte 90. születésnapját.

2025. Április 14. 09:52, hétfő | Helyi

Sok érdeklődőt vonzott az alternatív egészségnap

Alternatív egészségnapot tartottak április 13-án (vasárnap) a Szakmaközi Művelődési Házban. Az érdeklődőket számos érdekes programmal, előadásokkal és kézműves termékek vásárával várták 9-18 óráig.