Hírek
2019. Március 04. 08:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
A régmúlt disznóvágás hangulatát idézték fel a mezgések
Immáron második alkalommal rendezte meg március 2-án a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakképző Iskola hagyományőrző disznóvágását a városközpontban.
- A rendezvénnyel nem titkolt célunk a húsipari termékgyártó szakma, valamint az iskolánkban folyó agrárszakképzés népszerűsítése – nyilatkozta lapunknak Rózsa Pál iskolaigazgató.
- Sajnos azt kell mondanunk, hogy a hentes szakma presztízse egyre inkább csökkenő tendenciát mutat. Régen a falvakban a bölléreknek nevük volt, tisztelték és megbecsülték őket. Ezek a disznóvágások sajnos már nemcsak a városban, hanem faluhelyen is megszűntek, vagy csak nagyon kevés családnál van szokásban. Ebből kifolyólag a szakma megbecsültsége is csökken. Napjainkra hiányszakmává vált a hentes munka és húsipari feldolgozás, pedig nemcsak külföldön, hanem nálunk Magyarországon is meg lehet élni ebből a tevékenységből. A szakember hiány ellensúlyozására az üzemek próbálnak gépesíteni, de a végtelenségig azt sem lehet, hiszen a gépeket is hozzáértőknek kell működtetni – magyarázata a szakképző iskola vezetője.
A szakmai iránti érdeklődés csökkenő tendenciát mi sem mutatja jobban, hogy a félegyházi mezőgazdasági iskola a ’90-es években három hentes osztályt is indított, melyben a tanulók létszáma elérte a harminc főt. Idén pedig pusztán tizennégyen fognak húsipari feldolgozó szakmai vizsgát tenni az évfolyam végén.
Mindennek a hátterében az húzódik meg, hogy a mai felnövekvő generáció a szüleik példáját látva a multikban vásárolják meg az élelmiszert. Eszükbe sem jut, hogy azt megtermelhetnék saját maguk is.
- Ezzel a rendezvénnyel az érdeklődők talán egy kis ízelítőt kaphatnak a régmúlt idők jó hangulatú disznóvágásaiból és azokból az ételekből, melyeknek alapanyagait a diákok saját kezükkel állították elő a tangazdaságban és a termőföldeken – mondta bizakodva Rózsa Pál igazgató.
A rendezvény népszerűsége abból is jól látható, hogy a tavalyi évhez képest tágasabb helyszínt kellett választani. 2018-ban a polgármesteri hivatallal szemben lévő parkoló igen szűkösnek bizonyult, csakúgy mint a felsorakoztatott ételek – italok mennyisége. Ezért idén már nagyobb volumenben gondolkodott az iskola vezetősége és hívó szavukra nagyon sok támogatóra találtak. A képviselőtestületből például többek között dr. Ónodi Izabella és Kollár László is fakanalat ragadott, hogy egy-egy hagyományőrző étel elkészítésével is segítse a rendezvény sikerét. De említhetnénk a Királyi Szakácsokat és még sok-sok vállalkozót, akik Rózsa Pál igazgató és Kis-Fekete Bence fő szervező hívó szavára rögtön igent mondtak.
A nap folyamán lehetett kóstolni hagymás vért, pecsenyét, hurkát-kolbászt, töltött káposztát, orjalevest, agyas-levest székely-módra, paprikás pörköltet savanyú mártással, desszertként pedig házi rétest, mindezt pedig a büfében kapható finom italokkal öblíthették le.
A rendezvényre kitelepült az iskola Mártírok utcai Mintaboltja is, ahol egész nap szorgosan szolgálták ki a vásárlókat a diákok és tanáraik. Talán mondani sem kell, hogy minden vásárlással az iskolában folyó munkát, az agrárszakképzést támogatták.
(Címlapfotó és galéria forrása: Fábián Adrienn - infokiskunfelegyhaza)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












