Hírek
2020. Március 03. 08:43, kedd |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
A rendszeres olvasás bámulatos hatása

Jobban teljesítenek az iskolában azok a gyerekek, akik napi szinten olvasnak könyveket - állapította meg egy nagyszabású tanulmány.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az olvasási készségek gyakorlással, egyre hosszabb és nehezebb szövegek olvasásával fejleszthetők. Mindeddig azonban csak néhány tanulmány foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a gyerekek olvasmányai mennyire befolyásolják iskolai teljesítményüket. Egy új, átfogó kutatás azt próbálta megállapítani, hogy van-e kapcsolat az olvasás- és matematikateljesítmény, valamint a gyerekek szabadidős olvasmányai, illetve az olvasással töltött idő között.
Ennyit számít a rendszeres olvasás
A kutatást a Malagai Egyetem és a Londoni Egyetem (UCL) tudósai vezették. A szakemberek a képregények, a novellák, a könyvek, az újságok és a magazinok szerepét vizsgálták. A tanulmányhoz az Andalúziai Oktatási Felmérő Hivatal adatbázisát használták fel. Azokat a kérdőíveket elemezték, amelyeket több mint 43 ezer spanyol tanuló töltött ki 10 és 11, majd később 13 és 14 éves kora között.
Az eredmények szerint az iskolán kívüli olvasmányok közvetlen hatással vannak a gyerekek iskolai teljesítményére. Mint kiderült, egy jó könyv jobban fejleszti az olvasási készséget, mint bármilyen más típusú olvasnivaló. Azok a diákok, akik naponta olvasnak könyvet, annyival jobb eredményeket érnek el az iskolai teszteken, ami plusz háromhavi középiskolai tanulmányi előmenetellel egyenértékű.
Nem mindegy, mit olvasnak
Az újságok, képregények vagy magazinok rendszeres olvasása azonban nem jár hasonlóan pozitív hatással a kutatók eredményei szerint, a novellaolvasás pedig csak nagyon csekély előnyt hoz. Ezért a nemzetközi kutatócsoport azt ajánlja a fiataloknak, hogy az olvasással töltött idejüket szenteljék a hosszabb műveknek. Erre érdemes odafigyelniük a szülőknek és a tanároknak is.
11 és 14 éves koruk között óriási fejlődésen mennek át a gyerekek. A háromhavi előny, amelyre az olvasással szert tehetnek, nem tűnhet soknak, de ez a vizsgált három középiskolai évnek a tíz százaléka. Az egyre jobban digitalizálódó világban nagyon fontos arra biztatni a fiatalokat, hogy találjanak időt egy jó könyv elolvasására - hangsúlyozta John Jerrim, az UCL kutatója, aki egyben a tanulmány társszerzője is.
A kutató szerint az olyan olvasnivalók, amelyek nem olyan lebilincselőek és összetettek, mint egy jó könyv, nem nyújtanak előnyt a kognitív fejlődésben. Ez különösen a gyengébb tanulóknál érdekes, akiknél minden járulékos segítség fontos lehet.
Az olvasás egy alapvető készség, amely kulcsszerepet játszik életünkben. Az eredmények viszont azt bizonyítják, hogy nemcsak az a fontos, hogy olvassanak a fiatalok, hanem az is lényeges, hogy mit olvasnak - tett hozzá Luis Alejandro Lopez-Agudo, a Malagai Egyetem kutatója.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 11:20, csütörtök | Helyi
Új tantermekkel bővült a Mezgé tangazdasága
A Félegyházi MEZGÉ „Gyakorlati oktatás fejlesztésére” benyújtott sikeres pályázatából kettő, szakmai oktatást segítő tanterem kialakítására és egy irodakonténer beszerzésére került sor az iskola Tangazdaságában.
2025. Április 17. 10:22, csütörtök | Helyi
Tovább folytatódik a Kőrösi utca felújítása
A Polgármesteri Hivatal értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Kőrösi utca kivitelezési munkálatai április 22-től folytatódnak.
2025. Április 17. 09:10, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2025. Április 15. 15:47, kedd | Helyi
18 éve álmodták meg a bővítést, most megvalósult
A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium régóta dédelgetett álma vált valóra 2025-re.