Hírek
2017. Május 03. 08:54, szerda |
Helyi
Forrás: Adrienn
A születés csodája
A 13. alkalommal megrendezésre kerülő Születés hete országos programsorozathoz városunk is csatlakozott a május 2-án tartott rendezvényével, melynek a Petőfi Sándor Városi Könyvtár adott otthont.
A Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat, a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesülete és a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár a kibővített Betűbölcsi keretében várta az érdeklődőket a délelőtt folyamán.
Elsőként Kállainé Vereb Mária könyvtárigazgató köszöntötte a megjelent anyukákat, kismamákat, kisbabáikat, valamint az előadókat és azokat a fiatalokat, akik most sajátítják el a születéshez kapcsolódó szakmákat.
Mint ahogy azt az igazgatónő elmondta, a Születés hete programsorozatnak az a célja, hogy a látogatók minél szélesebb körben jussanak hiteles információkhoz. Erről a szervezésben résztvevők – védőnők, szülésnők, a szoptatási tanácsadók, dúlák, könyvtárosok, pedagógusok, hordozást oktató szakemberek gondoskodnak. A programok színes és tartalmas elfoglaltságot kínálnak a várandósság a szülés, a születés, a szoptatás, a csecsemőgondozás, a gyermekvállalás témakörökben.
- Örömmel tölt el, hogy idén is a Petőfi Sándor Városi Könyvtár adhat teret a rendezvénynek, hiszen könyvtárunkban az egész év folyamán számos olyan rendezvény van, amelyre a gyerekek szüleikkel együtt eljöhetnek. Leggyakoribb lyen rendezvény a keddenként délelőtt zajló Betűbölcsi, ahol előadások, gyakorlati tanácsok hangoznak el, beszélgethetnek a szülők és a kisgyermekek pedig kellemes könyves környezetben tölthetik az idejüket. A másik ilyen rendezvény a családi szombat délelőttök, melyek általában jeles napokhoz kapcsolódnak. A legközelebbi ilyen alkalom a gyermeknapot megelőző szombaton lesz, amikor is kézműveskedéssel, játékos foglalkozással, báb- vagy zenés műsorral tölthetik a délelőttöt a családok – mondta el a megjelenteknek Kállainé Vereb Mária.
A könyvtár családbarát mivoltát jól mutatja az is, hogy a mozgáskorlátozottak is probléma nélkül tudnak közlekedni az épület bármely részében. Még a gyermekbirodalomba is feljuthatnak lifttel. A szoptatásra és pelenkázásra is van lehetőség, hiszen a gyermekkönyvtárban egy rész csak erre a célra van kialakítva.
A könyvtárból természetesen nem hiányozhatnak azok a könyvek, dokumentumok, újságok, CD-anyagok, melyek a gyermekek nevelésével, szabadidős tevékenységük töltésével kapcsolatosak, pl.: mondókák, verses könyvek, képes könyvek, mesekönyvek mind-mind ki is kölcsönözhetőek.
Zárásként az igazgatónő arra kérte a megjelenteket, hogy a városi könyvtár uniós EFOP pályázatához nyújtsanak segítséget egy űrlap kitöltésével, melyben válaszolnak néhány feltett kérdésre. Ezek mindegyike arra irányul, hogy amennyiben a könyvtárban előadást, képzést tartanának, akkor azt milyen témakörben, milyen gyakorisággal igényelnék az űrlapot kitöltők. Ezen felmérés az alapja annak, hogy a pályázat hiteles legyen és tükrözze a valós igényeket városunkban.
A köszöntő gondolatokat követően számos érdekes előadást hallhattak a megjelentek, többek között hallhatták Zsikla Ágnest, IBCLC laktációs szaktanácsadót, kecskeméti járási vezető védőnőt, Néma Attiláné Ella dúlát, illetve Vidács Tímea védőnőt, intim torna trénert is, akik hasznos tanácsokkal látták el a népes számban megjelent érdeklődőket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












