Hírek
2019. Február 03. 16:44, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
A városunkért imádkoztak Gyertyaszentelő Boldogasszony Ünnepén
Február 3-án a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez kötődően, városunkért mutattak be ünnepi szentmisét a Sarlós Boldogasszony Templomban.
A szertartást Ivanics Zoltán káplán celebrálta.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szűz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított. A néphit szerint: vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani. Gyertyát égettek a súlyos betegek mellett, elhunytaknál.
Azért szenteljük meg az emberi természetünket jelképező gyertyákat, hogy az isteni Fény kiáradjon és eltöltsön bennünket.
Az pedig, hogy városunkért ajánlják fel a Gyertyaszentelő Misét, Mária Terézia királynő uralkodásának idejére vezethető vissza. A királynő 1774. február 4-én írta alá a mezővárosi oklevelünket. Ezt követően az akkori plébános, Benedek Ágoston azzal a javaslattal élt, hogy a város elöljárói ezen a napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén imádkozzanak a városért, és gyújtsanak érte gyertyát.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi
Jótékonysági motorozás a legkisebbekért
2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi
Anyakönyvi hírek
Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.
2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi
Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.







