Hírek
2017. Március 26. 10:12, vasárnap |
Helyi
Forrás: Adrienn
A veronai buszbalesetben szerencsétlenül járt sofőrök családjainak megsegítésére csendültek fel a dallamok
A Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület és a Pizolit Kft. közösen jótékonysági hangversenyt rendezett március 25-én a Kossuth Lajos Szakképző Iskola tornacsarnokában.
A műsorban közreműködtek a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola dráma szakos növendékei Csordás Nóra és Gáspár Balázs. Felkészítő tanáruk Répa Mónika volt.
Az este bevételét a veronai buszbalesetben szerencsétlenül járt sofőrök családjai számára juttatták el a szervezők. Külön hálával említették meg Ágoston Tibor igazgató nevét, aki ingyenesen rendelkezésre bocsátotta az iskola tornacsarnokát a jótékonysági rendezvényhez.
2017. januárjában egy szombati napon szörnyű reggelre ébredtünk. Minden média azt harsogta, hogy Verona mellett magyar diákok szenvedtek tragikus buszbalesetet. Akkor még nem tudtuk, hogy félegyházi érintettsége is van a tragédiának. Sajnos azóta egy újabb áldozata is lett a balesetnek. Nehéz szívvel ugyan, de a félegyháziak összefogtak és nem olyan régen – 2017. márciusában – saját tragédiájuk ellenére a Zenebarátok Kórusa és a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai a Szent István Templomban csodálatos koncertet adtak annak okán, hogy segíthessünk a veronai buszbalesetben érintett családokon.
S mikor áldozatokról beszélünk, nemcsak azokra gondolunk, akik a balesetben elhunytak, hanem azokról is, akik a túlélték a tragédiát, valamint azok hozzátartozóiról. De arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy voltak a balesetnek olyan résztvevői, akiket felelősként neveztek meg a balesetben. Ez azonban dőreség volt bármely médiától. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy bárki is képes lenne szándékosan ilyen balesetet okozni – mondta beszédében Csányi József, városunk polgármestere az est nyitányaként.
A polgármester megrendítő szavait követően a Félegyházi Koncert Fúvószenekar Tóth László vezényletével csodálatos dallamokkal ajándékozta meg az est folyamán a megjelent érdeklődőket.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












