Hírek
2025. Szeptember 19. 21:21, péntek | Helyi
A Versenyképes Járások Program keretében 250 millió forint támogatásban részesültek a Kiskunfélegyházi Járás települései
2025. szeptember 18-án Kiskunfélegyházán került sor a Versenyképes Járások Program támogatói döntéseinek hivatalos átadására.
A rendezvénynek a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal adott otthont. Az eseményen jelen volt Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és országgyűlési képviselő. A térség polgármesterei közül megjelent Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere, Szász János, Petőfiszállás polgármestere, Cseszkó László, Pálmonostora polgármestere, Pállné Dakó Eszter, Gátér polgármestere. Szabó László, Bugac polgármestere és Kerekes László, Bugacpusztaháza polgármestere egyéb elfoglaltság miatt nem tudtak részt venni az ünnepségen.
A jelenlévőket Sipos Krisztina Carmen, a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal vezetője köszöntötte. Bevezetőjében ismertette a Versenyképes Járások Programot: a vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indított. A Program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.
Az 4040990149 azonosító számú pályázati igényen működési kiadásokra elnyert összeg összesen 250.000.000 Ft, mely az alábbiak szerint oszlik meg: Bugac Nagyközség Önkormányzata 25.000.000 Ft, Bugacpusztaháza Község Önkormányzata 25.000.000 Ft, Gátér Község Önkormányzata 25.000.000 Ft, Pálmonostora Község Önkormányzata 25.000.000 Ft, Petőfiszállás Község Önkormányzata: 25.000.000 Ft, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata: 125.000.000,- Ft.
Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében elismerését fejezte ki a településvezetőknek a sikeres pályázatok miatt, majd hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy az önkormányzatok már most rendelkezzenek előre kidolgozott, megalapozott fejlesztési tervekkel, amelyek a következő pályázati időszakban azonnal benyújthatók és gyorsan megvalósíthatók. Hozzátette: a közeljövőben várhatóan további kormányzati források nyílnak meg a települések számára – kisebb és nagyobb léptékű fejlesztések támogatására egyaránt –, ezért különösen fontos a stratégiai előkészítettség.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.








