Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2015. Május 10. 08:30, vasárnap | Helyi
Forrás: Adrienn

A Vöröskereszt kulisszatitkai

A Vöröskereszt kulisszatitkai

Május 9-én (szombaton) az Innovációs Központban nyílt napot tartott a Vöröskereszt. 14 órakor kezdődtek meg az előadások, melyeken sok érdekes információ birtokába jutottak az érdeklődők.

Május 9-én (szombaton) az Innovációs Központban nyílt napot tartott a Vöröskereszt. 14 órakor kezdődtek meg az előadások, melyeken sok érdekes információ birtokába jutottak az érdeklődők.

Dr. Sinkó Melinda területi vezető ünnepi beszédét követően Mindszenti Lászlóné nyugalmazott városi titkárától megtudhattuk a Vöröskereszt történetét, majd Dr. Keserű Gabriella háziorvos, szakorvos előadásában választ kaptunk az oly sokszor felmerülő kérdésre: „Mikor forduljunk orvoshoz?”

Nagy érdeklődésnek örvendett Andrási-Genzinger Zsanett előadása, aki a Te is tudsz segíteni programot ismertette. Mint tudjuk a keringésmegállás az egyik leggyakoribb halálok Magyarországon, újraélesztéssel azonban életeket menthetünk. Hirtelen halál – baleset, idegentest félrenyelése, víz alá merülés stb. – esetén a laikusok lélekjelenlétén múlik, hogy képesek-e életben tartani a sérültet, amíg a mentő megérkezik. Ezért nagyon fontos, hogy ilyen esetben ne essünk pánikba és tegyük meg azt a néhány látszólag bonyolult, valójában egyszerű mozdulatot, amelyekkel életet lehet menteni. Az előadáson többek között ezekkel az életmentő mozdulatokkal is megismerkedhettünk.

Az előadások sorát Dr. Sinkó Melinda zárta, akitől nagyon sok érdekességet megtudhattunk a vérátömlesztés történetéből.

Annak ellenére, hogy a transzfúziós terápia csak a II. világháború alatt, illetve azt követően vált igazán széles körben alkalmazott tevékenységgé, a transzfúziós terápiának e néhány évtizednél mégis hosszabb története/történelme van. Az ápolás és a gyógyítás mellett a vérrel kapcsolatos élmények is egyidősek az emberiséggel, az emberiség történetével. Az őskortól napjainkig a vér misztikájától a vérrel, keringéssel kapcsolatos tudományos eredményeken át a hazai és nemzetközi szinten szervezett véradásokig tehát, több évezredes múlttal rendelkezik a vérátömlesztés. A transzfúzió napjainkra már a medicina nélkülözhetetlen eszközévé vált.

Kifejezetten két orvosi tudományág, a hematológia (haima = vér, görögül) és a transzfuziológia (transzfúzió = átömlesztés) ismeri és alkalmazza a vérre vonatkozó tudományos eredményeket. A vér, a vérképzés élettanának ismerete hosszú ideje nélkülözhetetlen a vérellátás, a véradás, a véradó-szervezés kérdéseinek megértéséhez.

A vérátömlesztés történetének megismerését, ezen tudományos téma fejlődésének megértését segíti annak korszakonkénti áttekintése csakúgy, mint az ápolás vagy a medicina történetét
A vérátömlesztés történetének 4 legfontosabb, egymástól jól elkülöníthető korszaka a következő:

  • I. Az őskortól a vérkeringés felfedezéséig
  • II. A vérkeringés felfedezésétől a vércsoportok felfedezéséig
  • III. Az ABO vércsoport felfedezésétől az Rh faktor felfedezéséig
  • IV: Az Rh vércsoport felfedezésétől napjainkig

Az előadások szinte minden tekintetben átfogó képet mutattak a Vöröskereszt munkájáról, a beszámolók pedig a hétköznapi ember számára is érthetővé tették a szolgálat tevékenységét. Egy kis plusz figyelmességként a rendezvény ideje alatt lehetőség nyílt vérnyomás-, vércukor- és koleszterin mérésre is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.