Városlista
2025. november 12, szerda - Jónás, Renátó

Hírek

2020. November 30. 19:14, hétfő | Helyi
Forrás: Bense Zoltán

Adventi gyertyagyújtás a Batthyány iskolában

Adventi gyertyagyújtás a Batthyány iskolában

A nagy eseményekre készülni kell. Az idei esztendőben november 29-én, vasárnap vette kezdetét az Advent, a karácsonyt előkészítő időszak.

A Batthyány Lajos Általános Iskolában a vasárnapot követően hétfőn gyújtották meg az első gyertyát. Az iskolában hagyomány a gyertyagyújtás, mint ahogy az Adventi Hangverseny is, mely utóbbi sajnos a járvány miatt az idén elmarad.

Az „Advent” szó a latin „Adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk.

A december egyúttal a jócselekedetek hónapja is. Az emberek a karácsonyra készülvén az otthonaikat, de legfőképp a szívüket ünneplőbe öltöztetik. Az ember ilyenkor próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.

E gondolatokat foglalták össze és mondták el az iskolarádióban Besze Brigitta és Tóth Petra 8. z osztályos tanulók azelőtt, hogy Csáki Anikó a 6. z osztály tanulója és Vargáné Oláh Zsuzsanna igazgatónőmeggyújtotta az első lila gyertyát, mely a hit gyertyája.

A lila a katolikus liturgiában egyben a bűnbánat színe is, míg a rózsaszín az örömöt jelenti. Ezek egy-egy fogalomra, személyre vagy közösségi eseményre is utalnak. Az adventi gyertyák a hit, remény, öröm és a szeretet szimbólumai.

Ezekben a hetekben próbáljunk meg a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni, a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni!

Fotó: Keserű Szilvia

Címkék: batthyány iskola

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi

Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték

Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”

2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi

A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.

2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi

Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban

A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.

2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi

Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója

November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.