Madárbarát Találkozót tartottak ma (május 12-én) a Szakmaközi Művelődési Házban a Constantinum alsó tagozatos diákjai részvételével.

Meizl Ferenc ny. iskolaigazgató látványos és érdekfeszítő előadása gyerekeket és felnőtteket egyaránt magával ragadott. Sok-sok humorral, diavetítéssel fűszerezett, és szinte interaktívnak mondható előadásmódja segítségével játszi könnyedséggel jutottak olyan információkhoz a gyerekek, amelyeket hétköznapi életükben is bármikor tudnak hasznosítani. Például azt is megtudhatták, hogy közvetlen környezetükben hol lehet találkozni a mostani előadás témájaként szolgáló három madárral: a búbos bankával, széncinegével és őszapóval. Ezek a helyszínek: Bugaci erdő, Tőserdő, Péteri-tó, Toma legelő mögötti vadaspark, Szeged felé a Vak Egér Vendéglátóhely mögött elterülő erdőben.

Kisfilmek lejátszása segítségével mindhárom madarat mozgás közben is megcsodálhatták a gyerekek, ezáltal könnyebb lesz majd őket a természetben felismerniük.

Búbosbanka
A búbos banka védett madárfaj, természetvédelmi értéke: 50 000Ft Magyarországon márciustól-szeptemberig tartózkodik, rendszeres fészkelő. Afrika középső részén telel. A nyílt állományú, rétekkel, legelőkkel szomszédos öreg erdők lakója, ahol a fészkeléshez odvas fákat talál. Megjelenik az emberek közelében is. Rigónál nagyobb, tarka tollruhájú madár. Fején jellegzetes, sugarasan felmereszthető tollbóbitát visel, amely nyugalmi állapotban a tarkóra simul. A felnőtt egyedek feje, nyaka és egész alsóteste világos rozsdás sárga. A hát és a szárnyak feketék, sűrű fehér harántsávozással. A farok fekete. A farok tollak közepén széles fehér harántsáv húzódik. A bóbita tollai rozsdavörösek, az első 4–5 toll vége fekete, a leghosszabb tollak vége fehér-fekete. A fiatalok elmosódottabb, halványabb színezetűek. A bóbita nem olyan fejlett, mint a felnőtteknél. A csőr enyhén lefelé ívelt, hosszú, csipesszerű és fekete. A láb ólomszürke, a szem sötétbarna. Fő eledelét a rovarok képzik. Leginkább a földön keresgél, lárvákkal, sáskákkal, gilisztával, tücskökkel, cserebogárral, lótetűvel táplálkozik, amelyeket hosszú csőrével a földből is kiszed. Üregekben, harkály által készített odúban, emberi településeken fészkel.Fészekalja 5–8 tojásból áll, melyen csak a tojó 16–19 napig kotlik. A kirepülés a kikelés után 26–27 nappal történik.

Széncinege
Az igen színpompás kis madár csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig. Megismerhetjük a „nyitnikék” és „tí-cső” kiáltásairól, díszes tollazatáról ezt a mindenevő madarat. Étlapjukon főleg rovarok, különféle ízeltlábúak: pókok, szöcskék, poloskák, és hernyók szerepelnek. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábukkal a fákhoz szorítják, erős, hegyes csőrükkel feldarabolják és lenyelik (akár a fákból is kiszedik a hernyókat, petéket). Télen főképp az olajos magvakat fogyasztják. Ebben a hideg évszakban gyakran kóborol táplálékkeresés közben. Ilyenkor akár más madarakkal (pl. kék cinege, őszapó) is csapatokba verődik. Amikor kitavaszodik, a tojó szűk nyílású odút keres a fán, majd abba rakja 8-14 tojását. A fészeklakó fiókáknak mind a két szülő gondját viseli. Állandó madarunk, így segíthetünk neki madáretető kirakásával. (Kenyér hozzáadása annak élesztőanyag tartalma miatt tilos.)

Őszapó
A fajra a 14 centiméteres átlagos testhossz jellemző. Szárnyának fesztávolsága 16-19 centiméter, testének tömege 7-10 gramm. A nemek egyformák. Meglehetősen feltűnő, fehér-fekete madár kis rózsaszín beütéssel, bár az egyes alfajok igen eltérőek.
Nem költöző madár, illetve részben valószínűleg téli vendég. Élőhelyein inkább az alacsonyabb vidékeket lakja, nem hatol föl oly magasra a hegyvidéken, mint például a széncinege. Elsősorban bozótos ligetekben és a fiatal fenyvesekben talál otthonra. Hasznos ízeltlábú-pusztító, fő táplálékai pókok és rovarok: bogarak, lepkék és hernyóik, valamint hártyásszárnyúak. Állandó madár, telente főleg magvakat és bogyókat eszik, többször megfordul a madáretetőknél. A költési időszakon kívül csapatos, sokszor cinegékhez csatlakozik. Kétféle hívóhangja van, ezekből áll össze ritkán hallható éneke is: a pergő „tszirrup” és a lágy „tupp”. Eldugott helyen, dús növényzetű erdőkben ágvillák, indák közt, iszalagon, bokrokban építi meg ovális fészkét pókok és hernyók fonadékából, mohából és zuzmóból. A felülről megközelíthető, zsákszerű fészek környékét védi a betolakodóktól. Évente egyszer költ. Ilyenkor 9-11 tojást rak, amelyek 12-13 napos kotlás után kelnek ki. A csupaszon és vakon születő fiókákat mindkét szülő táplálja, és azok 18-19 napos korukban repülnek ki.

Meizl Ferenc nemcsak fantasztikus előadásával nyűgözte le hallgatóságát, hanem a saját készítésű odujai bemutatásával is. Elmondta, hogy városunkban nincs olyan intézmény, tér, park, ahol ne lennének az ő odujaiból. Téglavörös színük, az elejükön lévő ajtó (amely segítségével évente takaríthatóvá válnak) és a vízhatlan tető megkülönböztető ismertetőjele Meizl Ferenc odujainak. Ezenkívül az ajtóra belülről bele van írva: „Meizl Ferenc ajándéka” és egy évszám is szerepel, attól függően mikor készítette el a fészkelőhelyet.

A gyerekek néma csendben és teljes odafigyeléssel hallgatták Meizl Ferenc szavait, amelynek segítségével minden kíváncsiságukat kielégítették tollas barátainkkal kapcsolatosan.