Hírek
2015. December 12. 12:47, szombat |
Helyi
Forrás: Adrienn
Ahány nyelvet beszélsz annyi ember vagy
A Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium diákjai \"50 perc alatt a föld körül\" címmel vidám, zenés előadást rendeztek december 10-én a Móra Ferenc Művelődési Központban.
A képzelet szülötte világutazás nagy érdeklődésre tett szert többek között annak okán is, mert a Móra gimnázium angol-, német-, olasz-, francia-, latin-, és orosz szakos nyelvi osztályainak tanulói adták elő a művészien megszerkesztett jeleneteket.
A hangulatos, zenés műsorban az oroszoktól kezdve, a franciákon, angolokon, amerikaiakon át a németekig megismerhettük az ottani élet jellegzetességeit, információkhoz juthattunk a kultúrájukat illetően és nem utolsó sorban a zenevilág széles skáláját is végighallgathattuk. Az ismerős dalokat még a közönség soraiból is sokan együtt énekelték a diákokkal.
Az ókori Róma belopózása egy jelenettel üde színfoltot vitt a mesterien kivitelezett produkcióba. A diákok ügyessége és magával ragadó előadásmódja minden nézővel elfeledtette a külvilágot és a képzeletbeli utazás valóban elérte célját.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












