Hírek
2016. Május 30. 11:43, hétfő |
Helyi
Forrás: Adrienn
Akik a békét ajándékozták nekünk
A Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és városunk elöljárói május 28-án (szombaton) megemlékeztek az első világháborúban elhunyt hősökről.
Deli József nyugállományú ezredes beszédében kihangsúlyozta az 1924. évi országgyűlési határozat 14-es törvényét , miszerint „A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül az élő és jövendő nemzetéke hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja”.
Ezzel összefüggésben a 2001. évi országgyűlési határozat szerint a Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül a ma élő és a jövő nemzedékeinek alakulására a hősök dicsőségére minden esztendő május havának utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánítja. E nagy jelentőségű nemzeti ünnepet Kiskunfélegyházán is évről-évre megtartják városunk elöljárói és a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, mióta a fürdőszálló előtt a Hősök emlékparkja kialakításra került.
Aki 1970 után született, az nem igazán tudja, hogy mit jelent megvívni a békét és a békéért harcolni. A mai generáció már olyan életet tudhat magáénak, amelyben természetes állapotként jelenik meg a béke. A mai békét viszont a múlt hőseinek köszönhetjük. Azokra, akikre ezen a napon emlékezünk, számtalan háborút megvívva juttatták el ide Magyarországot, Európát, vagy akár a világot is – mondta ünnepi beszédében Csányi József polgármester. Mesélt arról az emlékéről is, miszerint édesapjával meglátogatva az I. világháborús emlékművet, megkeresték a dédnagyapja nevét a felírt hősök között. Ő is megvívta a világháborúban Magyarország függetlenségéért a harcát csakúgy, mint az emlékműn sorakozó összes többi hazánk fia. Egy évben egy alkalommal a tiszteletbeli főhajtás emlékművük lábánál mindenképpen kijár nekik, tekintve azt az óriási értéket – a békét - melyet ajándékba kaptunk tőlük.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.












