Sokan a színfalak mögé húzódnak betegségükkel, félve a társadalmi megbélyegződéstől, az önsegítő csoportokban pedig újfajta értékrendre lelhetnének.

Az embernek sokféle szenvedélye lehet a barkácsolástól a sporton át egészen az édesség nassolásáig. Természetünkből adódik, hogy ragaszkodunk bizonyos szokásokhoz vagy érzésekhez, ami teljesen helyénvaló is addig, míg az nem jár a saját, vagy a környezetünk károsításával. Szenvedélybetegségről akkor beszélhetünk, ha szenvedélyünk irányítás alá vesz minket, torzítja látásmódunkat és nélküle már az életünket sem tudjuk elképzelni.

Egyedül te, de egyedül soha
Ha a szenvedélybetegség szóba kerül, az emberek elsősorban az alkoholizmusra és a kábítószer-használatra asszociálnak, holott ennél földhözragadtabb dolgokhoz is képesek vagyunk egészségtelen mértékben ragaszkodni. Eszetlen mennyiségű túlórával dolgozzák magukat tönkre a munkaholisták, vagy erőltetik szó szerint halálra magukat az edzésmániások, de a szakirodalom számon tart túlevőket, illetve társ- és kapcsolatfüggőket is. Ezen emberek életének egyik legkomolyabb kihívása szembenézni a betegséggel és visszavenni a kontrollt életük felett, segítség nélkül azonban kis esélyük van a sikerre. A drogklinikák egyik leggyakrabban mantrázott szlogenje foglalja össze jól a probléma lényegét: "Egyedül te változtathatsz, de egyedül nem változtathatsz".

"A leggyakoribb mondat, amit egy szenvedélybetegtől hallottam, az a következő: Akkor teszem le, amikor akarom. Ez azonban sajnos nem ilyen egyszerű" - mondta el a HáziPatika.com kérdésére Sz. Levente, aki alkoholisták számára szervez anonim gyűléseket. A legelső önsegítő csoportokat is az ivásproblémákkal küzdők számára alakították ki az 1930-as évek Amerikájában, az AA-csoportok már a világ 141 országában az ott lefektetett szabályok szerint segítenek a szenvedélybetegeken. Tizenkét lépésből álló programjuk alapja, hogy ne csupán elvegyék a betegtől a vágyott dolgot, de egy olyannal helyettesítsék azt, ami kiegészíti, és nem lerombolja az életét. "A tizenkét lépés vallási, orvosi és tapasztalati alapokon nyugszik, és egy normális életút felé terel, amely biztos alapokon nyugszik" - magyarázta a segítő szakember.

A csoportba bárki beléphet, de csakis önkéntes alapon, kényszeríteni nem lehet és nem is érdemes. "Pontos létszám- és felépítésbeli szabályai nincsenek, tulajdonképpen, ha két alkoholista elkezd valahol beszélgetni, az már egy AA-csoportnak minősülhet, feltéve, ha mint csoport, semmilyen más szervezethez nem tartozik" - emelte ki Sz. Levente. A gyűlések felépítése demokratikus, és ugyan van egy csoportvezető, aki a megfelelő mederbe tereli a beszélgetéseket, ő is egy csupán a többi tag között. Pedagógiai vagy pszichológiai előképzettség sem szükséges az esetükben, fontosabb inkább, hogy a szenvedélybetegeknek kijelölt úton járjon, és saját tapasztalatai alapján tudjon segíteni. Fontos az is, hogy a csoportvezető hosszabb ideje mentes legyen az addikciótól, hiszen így tud csak valóban hiteles például szolgálni a többiek számára.

A művelt alkoholista
Tizenkét lépés talán nem tűnik soknak, az ehhez társuló felépülési program ugyanakkor egy életre szól. Egyfajta szemléletmódot jelent, melynek lényege, hogy a beteg jól is érezze magát a bőrében, ne csupán dacból maradjon tiszta, mert ekkor az alkohol visszautasítása is mindennapos küzdelmet jelent a számára. A program egyfajta spirituális szemlélettel támogatná meg a szenvedélyüktől elváló betegeket, ez sokaknak az Istent jelenti, de másoknak a közösség szellemét. "A 30-as évek Amerikájában még sokkal könnyebb volt a keresztény értékrend fonalára felfűzni a program spirituális mivoltát. Napjainkban a hitet sokan nem a templomban, de a közösségekben lelik meg. Kell egy saját felfogásuk szerinti Felsőbb Erő, amely segíti a szenvedélybetegeket kihúzni a mocsárból, hiszen a saját erejéből nem biztos, hogy képes kimászni. Ha valaki még (vagy már) nem hisz Istenben, az a csoportot teszi meg ennek a Felsőbb Erőnek - itt lelhet ugyanis rá egy jobb életre, amiből erőt meríthet" - magyarázta a segítő. A csoportba járó egyik társa úgy fogalmazott: az ő Felsőbb Ereje a kilincs, hiszen amikor a találkozóknak helyet adó épület bejáratához ér, már feltöltekezik.

Magyarországon jelenleg 800 ezer alkoholistát tartanak számon, a tényleges szám azonban sajnos jócskán meghaladhatja az egymilliót is. Sokak a szégyenérzet miatt nem fordulnak szakemberhez az addikció leküzdésére, holott tudják, hogy a szenvedélyük lejtmenetbe állította az életüket. "Sajnos a társadalom súlyosan megbélyegzi ezeket az embereket, és az alkoholistákról is csak szélsőséges képeik vannak. Szerintük csak az árok partján fekvő, mosdatlan emberek küzdenek az itallal, holott a színfalak mögött rengeteg rendezett(nek tűnő) életvitelű, művelt embert is érint" - hangsúlyozta a szakember. Hogyha a társadalom is betegségként, és nem akaratgyengeségként vagy devianciaként tekintene az alkoholizmusra, ezen emberek is elő mernének jönni, hogy még időben segítséget kaphassanak. Sz. Levente szerint lassú előrelépések azért történnek, a csoportokat is egyre több huszonéves keresi fel, akik tudják, hogy átléptek egy határt. Változtathatnak, és nem is kell, hogy egyedül változtassanak.