Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Január 07. 10:39, csütörtök | Helyi
Forrás: Adrienn

Angyali énekekbe töltötték szívük melegét

Angyali énekekbe töltötték szívük melegét

Immáron 10. alkalommal kerül megrendezésre az „Éneklő Félegyháza” program keretében vízkereszti városi kórusfesztivál január 6-án.

Külön örömünkre szolgál, hogy ezúttal is az Ótemplom szolgált méltó helyszínéül az eseménynek, csakúgy mint az első alkalommal. A rendezvény nemcsak a hagyományok ápolását hivatott képviselni, hanem bemutatkozási és szereplési lehetőséget biztosít a városunkban működő kórusok számára. Mindemellett az együtt énekelés szívet melengető élményében részesíti az énekeseket, csakúgy mint a lelkes hallgatóságot. E szavakkal üdvözölte a megjelent népes számú közönséget Lukács Ferenc, a Félegyházi Zenebarátok Egyesületének elnöke.

Mint tudjuk, Vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amelyet a katolikus egyház január 6-án tart parancsolt ünnepként. A jeles esemény alkalmából felcsendülő kórusénekek hallatán szinte az angyalok között érezhette magát minden jelenlévő. A Batthány Iskola és AMI Kicsinyek Kórusától Nagyné Mészáros Erika vezényletével hallhattuk a Karácsonyi éneket a XV. század elejéről, majd ismeretlen szerzőtől a Karácsonyi quodlibet, végül Handel: Halleluja, ma nagy nap van című énekével zárult a csodálatos előadás. A Batthány Iskola és AMI Nagykórusától Molnár Elvira vezényletével Magyar népdalkánont hallhattunk, majd ismeretlen szerző dalát élvezhettük (A szeleknek élénk szárnyán), s végül Bárdos: Aranyszárnyú angyal című énekével zárták a sort.

A nagymúltú kórusok sorát egy egészen frissen alakult énekkar – az Ótemplom kamarakórusa - színesítette Gráf Zoltán vezetésével. Rónaszéki Gábor, az Ótemplom plébánosa elárulta, hogy pontosan három és fél napja alakult meg a kórus, de óriási szeretettel, odaadással készültek, hogy megajándékozzák énekükkel a hallgatóságot. Minden valószínűség szerint az elmondottaktól függetlenül jutalmazta vastapssal a közönség a csodálatosan előadott francia karácsonyi éneket (Csillagfényes csöndes éjjel) és az angol karácsonyi éneket (Soha nem volt még), melyet annyira összhangban adtak elő a kórustagok, hogy azt megirigyelhették a régmúlt alakult énekkarok is.

Az Ótemplom kamarakórusának sikerei után a Szent István Kórustól hallhattuk az Alta trinita beata és Fischer: Lennék bár kisharang című énekeket Fazekas Tamás vezetésével.

A Palestrina Kamarakórus Szatmári Imre vezényletével szintén két csodálatos dalt adott elő, csakúgy mint a Cantati Giovani Kamarakórus Kis-Fekete Vilmos vezényletével.

A fellépők sorát a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa zárta Szatmári Imre vezényletével. Deménytől az Adeste fideles mindenki számára ismerősen csengett, majd Klebertől a Dicsőség az Úrnak című énekét, végül Szatmári szerzeményét a Szálljon a mi hangos énekünk című dalt hallgathatta meg a közönség.

A vízkereszti kórusfesztivál fináléjaként pedig az összes kórus közös énekei zengtek a templom falai között. Hallhattuk a Dona nobist, a Karácsonyi quodlibet-et, Gebharditól a Glória szálljont, Szendreitől a Vízkeresztre című éneket, Bárdostól az Ó gyönyörű szép kezdetű dalt s végül egy magyar karácsonyi énekkel zárult a sor: Dicsőség címmel.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.