Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. Június 07. 08:13, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Arcára fagyhat a mosoly kazáncserénél

Arcára fagyhat a mosoly kazáncserénél

Júliustól 50-200 ezer helyett 1,5-2 millió forintba is kerülhet a csere. A szakma a pályázatok helyett/mellett félmillió forint, alanyi jogon járó támogatást javasol.

Közelednek a kazáncsere-pályázatok, amelyek arra ösztönözhetik a lakosságot, hogy kondenzációs kazánokat szereltessen fel a régi helyére. Utóbbi sokkal kevesebbet fogyaszt, főleg részterhelésnél (ősszel és tavasszal), és jobb a környezetnek is. A gázszerelőszakmának más ötletei vannak, derült ki az M1 délelőtti műsorában, amelynek vendége a Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika (VGF) szaklap szakújságírója volt.

Félmillió, alanyi jogon

Lantos Tivadar szerint a pályázati pénz helyett mindenkinek, aki kazáncserét fontolgat, vagy arra kényszerül, 500 ezer forint járhatna alanyi jogon. A szakember emlékeztetett: július 1-jétől már csak a fejlettebb technológiájú, gazdaságosabb, energiatakarékosabb, ám jóval drágább kondenzációs kazán válthatja fel a hagyományos gázkazánt, ami azt jelenti, az eddig 150-200 ezer forintba kerülő készülékcsere költsége elérheti akár a másfél-kétmillió forintot is.

Nem mindenki nézi a pályázatokat

Bár az Otthon melege-pénzek, illetve az energetikai korszerűsítésre (ezen belül kazáncserére) szánt pénzintézeti ingyen hitelek is hasznosak, azok helyett az első közműszolgáltatót bevonva egy egyszeri, félmillió forintos támogatás segíthetne igazán a pályázatokat nem feltétlenül szemmel tartó háztartásokon – érvelt Lantos a műsorban.

Gyilkos számok

A kondenzációs technológia költsége ugyanis a számítások szerint rövidtávon, akár 5-10 éven belül megtérülhet, ám az egyszeri beruházás nagyon nehezen kigazdálkodható, így a szakma szerint mindenképp állami beavatkozásra van szükség. Képzeljük el – hívta fel a figyelmet a szakújságíró -, mi lesz, ha egy, korábban pályázatokban nem gondolkodó idős házaspárnak novemberben tönkremegy a kazánja.

Időzített bomba?

A cseréhez ugyanis akkor már mindenféle terv, égéstermék-elvezető kémény, tetőkibúvó és sok más egyéb is kell, és ezek költségeit nagyon nehéz lesz kigazdálkodni. Az idős házaspár ezek után vagy nagyon nehezen – akár magas kamatra is – összegyűjti a pénzt, vagy megbíz valakit, hogy teljesen illegálisan szereljen fel egy régi, elfekvő kazánt. Ilyenkor azonban egy időzített bombán ül, és marad a gazdaságtalan működés is – tette hozzá.

Csak állami segítséggel megy

Ma egyébként a háztartásokban működő kazánok átlagéletkora 17 év, a készülékek 80 százaléka cserére is érett, ám a finanszírozást valahogy mindenképp meg kellene oldani – tette hozzá a szakember. A Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika (VGF) szaklap szakújságírója a műsorban emlékeztetett arra is: Nyugat-Európában a cserefolyamat már lezajlott, és ott jelentős állami támogatást is kapott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.