Városlista
2025. november 14, péntek - Aliz

Hírek

2020. Október 20. 10:50, kedd | Helyi
Forrás: F. Adrienn

Az alkotó, akit munkája közben is megleshettünk

Az alkotó, akit munkája közben is megleshettünk

Ziegler Német Ferenc izsáki festőművésznek nyílt kiállítása október 16-án a Kiskun Múzeum Petőfi Emlékházában.

A művészt - akit a délelőtt folyamán munka közben is megleshettek az érdeklődők a Városháza árkádja alatt - Molnár István a Kiskun Múzeum munkatársa, Holló László-díjas festőművész mutatta be az érdeklődőknek, aki egyúttal a lenyűgöző tárlatot is megnyitotta a kíváncsi szemek előtt.

- Az állandó tárlatok mellett lehetőséget biztosítunk időszakos kiállítások megrendezésére is. A Magyar Festészet Napja alkalmával a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesülete idén számos programmal készült, többek között a most nyíló kiállítással is. Az itt látható alkotások legfőképpen pasztellképek és Ziegler Német Ferenc keze munkáját dicsérik.

Ferencnek Kiskunfélegyházán ez már a második kiállítása. Az ambiciózus, tanulni vágyó, a festészeti problémák leküzdésére hangolódó ifjú alkotó 26 évesen határozta el, hogy elindul egy úton, melyet végigjár. Akkor még nem sejtette, hogy lehetetlen vállalkozásra adja lelkét. Miszerint ennek a szakmának nincs végérvényes célja, hacsak a tökéletességet nem számítjuk. Erre a meglátásra, azaz belátásra csak a világra nyitott emberek képesek: mint ő. Művészi alázattal, töretlen frissességgel, fiatalos lendülettel, mégis mélységes gondolatokkal átszőve alkot. Ferenc iskolája maga a természet. Technikai értelemben viszont számos ismert és kevésbé ismert mester munkáit tanulmányozva folyamatosan alakítja saját festői stílusát. A jóktól csak tanulni lehet. Az önéletrajzából idézve arcpoétikája szerint: „Próbálom megragadni azt, amikor a tájra, az épületre, a tárgyakra vetülő fény átlényegül egy érzésbe, gondolatba. Arra törekszem, hogy versenyre keljek a látvány okozta élménnyel, hangulattal. Az alkotás nyújtotta öröm, az állandó fejlődés és nem utolsósorban a megújulás lehetősége vonz a festészetben. Mindig nyitott járok és rácsodálkozom a világ mindennapi szépségeire. A technikai tudás mellett legalább olyan fontosnak tartom ezt a szemléletmódot, ezért a tanítványaimnak is igyekszem hangsúlyozni ezen dolgok jelentőségét.”

Ferenc ihlet terén bőven el van látva. A legapróbb részletekben is meglátja a festői témát. A falakon lévő bármely képre pillantva nemcsak az évszakok elevenednek meg szemünk előtt, hanem gyermekkori emlékeink is. Rajtuk keresztül saját történeteink válnak tapinthatóvá. Emlékeink szinte egy párás ablak mögül tűnnek fel, miközben kezünkkel töröljük le a vizet. Gondolnánk, hogy a részletek pontosak. Nem! A látszat illúziója, a látvány impressziója. Elhiteti velünk, hogy mindent látunk. Ezek a művész emlékei. Vagy a mieink? Ez bizony a művészet. Nagyon keskeny ösvény ez. Mint egy prizma fénytörése, ami kizárólag csakis abból a szögből látszik. Szivárványt sem látunk minden esős nap.

Ferenc most megnyitott kiállítását november végéig tekinthetik meg az érdeklődők a Petőfi Emlékházban. A pénteken készült festménye szintén megcsodálható a tárlaton, egy festőállványon elhelyezve. A kép borongós, szűrt fénnyel átitatott hangulata tökéletesen visszaadja a pénteki napot uraló időjárás által kiváltott érzéseket.

Az ünnepélyes kiállítás megnyitón a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Művészeti Iskola tanára és növendékei közreműködtek.

(Képek: Fábián Adrienn)

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 13. 21:42, csütörtök | Helyi

Tanzánia - a nyomor és a luxus két arca

Kiskunfélegyházi és szolnoki fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás Budapesten.

2025. November 10. 15:15, hétfő | Helyi

Gizike nénit 90. születésnapján köszöntötték

Horváth Józsefné, Gizike néni a hosszú élet titkát így foglalta össze: „Hittel, szorgalommal és tisztességgel éljük az életünket, és akkor minden megadatik, ami a földi léthez szükséges.”

2025. November 10. 12:23, hétfő | Helyi

A Platán Iskola tanulói országos sikert értek el az Apáczai-pályázaton

A győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán és Társadalomtudományi Kara Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából versíró és képzőművészeti pályázatot hirdetett.

2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi

Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban

A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.