Hírek
2019. Február 25. 08:16, hétfő |
Helyi
Forrás: mlsz.hu
Az Astra nyerte a női Magyar Kupát
Az Astra sikerét nem tudták megakadályozni, 2-1-gyel zárult az összecsapás.
Az Astra és a címvédő Tolna-Mözs összecsapásán 30 percen keresztül 0-0 volt az állás, de az utolsó 10 percben a kiskunfélegyházi csapat két gólt szerezve eldöntötte a találkozót, és megnyerte a női Futsal Magyar Kupát.
A bajnoki tabella alapján az Astra számított a női futsal Magyar Kupa-döntő favoritjának, de a tolnaiak tavaly is meglepetést okoztak a fináléban, mikor büntetőkkel legyőzték az esélyesebb Hajdúböszörményt. A szombati elődöntőben a Tolna-Mözs 4-3-ra nyert a másodosztályú DEAC ellen, míg az Astra magabiztos, 4-1-es sikert aratott a Hajdúböszörmény ellen.
A találkozó a várakozásoknak megfelelően az Astra fölényével kezdődött, Dombó János együttese több nagy ziccert is kialakított, de még büntetőből sem tudta bevenni a kaput. A tolnaiak főképp a védekezésre fókuszáltak, nem jelentettek veszélyt ellenfelük kapujára. Az első félidőben elérték céljukat, a szünetig az Astra nem szerzett gólt.
A fordulás után sem változott a játék képe, az Astra támadott, és sorra alakította ki a helyzeteit, de a Tolna-Mözs jól állta a sarat, tartotta a döntetlent. Egészen a 30. percig, amikor egy oldalberúgás után Sipos Lilla távolról óriási bombagólt lőtt a léc alá (0-1). Három perccel később eldőlt a mérkőzés, egy kapu előtt eladott labdát Gelb Mónika szerzett meg, majd néhány lépés után a kapu jobb oldalába lőtt (0-2). A tolnaiak 20 másodperccel a mérkőzés vége előtt Wiesner Dalma góljával szépítettek ugyan, de az Astra sikerét nem tudták megakadályozni, 2-1-gyel zárult az összecsapás.
Futsal Női Magyar Kupa-döntő:
WSH-Palmfood Tolna-Mözs - Astra-Herbária 1-2 (0-0)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
