Hírek
2016. Február 02. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: Adrienn
Az győz, aki a legszebben ír!
Immáron 5. alkalommal rendezik meg városunkban a Göllesz Viktor Általános Iskolában a Szépen író versenyt a sajátos nevelési igényű gyermekek számára.
Mintegy 82 tanuló érkezett a Kiskunfélegyházi Járás 10 iskolájából. 5 kategóriában írják ki évről-évre ezt a versenyt, korosztályok szerinti csoportosításban 1-2. osztály, 3-4. osztály, 5-6. osztály, 7-8. osztály és a középiskolás kategória.

A gyerekek korosztálynak megfelelő szöveget kapnak, amelyet le kell másolniuk kézírással. A cél az, hogy minél szebben, ügyelve a külalakra, és minél pontosabban, tévesztés nélkül másolják át a szöveget – tudtuk meg a versennyel kapcsolatban az intézmény igazgatójától Rácz Eleonórától.

Örömmel tölti el az igazgató asszonyt, hogy minden verseny alkalmával nagyon szép munkákat bírálhatnak el, ami különösen nagy érték a mai – jobbára számítógépes és írógépes írást előtérbe helyező – világunkban, arról nem is beszélve, hogy az említett írások mind-mind sajátos nevelési igényű gyermekek keze munkái.
Minden korosztálynál három vagy négy pedagógus zsűrizi a munkákat és ez alapján osztják majd ki az első három helyezett számára az oklevelet és az apró ajándékot. Ezen kívül az első három legszebben író diák juthat tovább a megyei vetélkedőre minden kategóriából, a megyei első három helyezett pedig megmérettetheti magát országos szinten is.

Az országos versenyt szintén minden évben megrendezi a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács és a Tehetségműhely Közhasznú Alapítvány - mint a tanács adminisztratív és végrehajtó szerve – Magyarországon működő közoktatási intézmények sajátos nevelési igényű (SNI) és beilleszkedési, tanulási, magatartási (BTM) nehézségekkel küzdő gyermekek számára. Remélhetőleg a városunkban tanuló gyermeknek is sikerélményeket tartogatnak az előttük álló megmérettetések.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
