Hírek
2018. Április 06. 18:02, péntek |
Életmód
Forrás: mti
Az idős emberek agyában is ugyanannyi idegsejt növekedik, mint a fiatalokéban
Kutatóknak először sikerült kimutatniuk, hogy egészséges idős férfiak és nők képesek ugyanannyi új idegsejtet növeszteni, mint a fiatal emberek.
Felfedezésük az olyan degeneratív betegségek kezelésében lehet nagy jelentőségű, mint az Alzheimer-kór.
A szakemberek között régóta vita folyik arról, hogy a felnőtt emberek növesztenek-e új neuronokat, számos korábbi kutatás azt sugallta, hogy a felnőtt agyban nem nőnek már újabb idegsejtek és nyúlványaik.
A New York-i Columbia Egyetem kutatóinak a Cell Stem Cell című tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent új tanulmánya ellentmond ezen állításnak.
Maura Boldrini neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője és munkatársai szerint felfedezésük azt jelezheti, hogy sok idős ember mind kognitívan (tanulási és emlékezési képesség), mind érzelmileg jóval egészségesebb marad a korábban feltételezettnél.
"Az találtuk, hogy az idős embereknek ugyanolyan képességük van több ezer új idegsejtet növeszteni a hippokampuszban elődsejtekből, mint a fiataloknak. Azt is kimutattuk, hogy agy temporális lebenyének alsó részén található, a megismerési és érzelmi folyamatokban szerepet játszó hippokampusz volumene azonos minden életkorban. Ugyanakkor idős emberek esetében kevesebb véredénnyel bír és az új neuronoknak gyengébb a képessége a kapcsolatok építésére" - idézte Boldrinit az EurekAlert tudományos hírportál.
Az amerikai kutatók 28 hirtelen elhunyt 14-79 ember agyának hippokampuszát vizsgálták, valamennyien egészségesek voltak haláluk előtt. Ez volt az első alkalom, hogy kutatók rögtön az elhalálozás után vizsgálták az emberi hippokampusz újonnan kialakult idegsejtjeit és erezettségét. A szakemberek megállapították, hogy a vizsgáltak nem szenvedtek sem elbutulásban, sem depresszióban, nem szedtek antidepresszásokat, amelyek egy általuk végzett korábbi kutatás szerint az új agyi idegsejtek termelődésére hatással lehet.
A rágcsálóknál és az emlősöknél a kor előrehaladásával csökken a hippokampuszban lévő új idegsejtek termelődésének képessége.
"Hasonló számban találtunk félig kifejlődött idegi elődsejtet és kifejlett neuronok ezreit" - olvasható a tanulmányban. Ugyanakkor idősebbek esetében kevesebb új ér alakul ki az agyban és kevesebb idegi elődsejtjeik, neurális őssejtjeik vannak.
Boldrini szerint ezek, valamint a hippokampuszban az idesejtek közötti csökkent kapcsolat okozhatja időskorban a csökkenő kognitív és emocionális rugalmasságot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
