Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2017. Október 02. 07:19, hétfő | Helyi
Forrás: Adrienn

Az Időseket is köszöntötték a művelődési központban a Zene Világnapján

Az Időseket is köszöntötték a művelődési központban a Zene Világnapján

Az Idősek és Zene Világnapjának méltó megünneplésére invitálták a szépkorúakat szeptember 29-én a Móra Ferenc Művelődési Központ dísztermébe.

A népes számban megjelent közönséget Kovács-Csonka Szilvia intézményvezető üdvözölte, a város vezetésének nevében pedig Balla László mondott köszöntő beszédet.

A szívhez szóló szavakat követően pedig a színpadon humoros és dalos-zenés előadással lepte meg R. Kárpáti Péter és két tehetséges fiatal dalos pár a meghívottakat. A délután folyamán olyan közismert dalok csendültek fel, melyeket együtt tudtak énekelni az idősek is az előadókkal, így még élvezetesebb volt számukra az ünnepség.

A zene és az idősek ünnepe nem véletlen fonódik össze, hiszen dalban mondjuk el örömünket és bánatunkat is. S a legszebb, legmeghittebb pillanatok akkor adódnak életünkben, mikor dalban mondunk köszönetet mindazoknak, akiket szeretünk és megbecsülünk. Az óriási tapasztalattal rendelkező idősekre fel kell, hogy nézzünk, hiszen ők azok, akik nemcsak minket, hanem a mi utódainkat is nevelik, átadják nekik tudásukat, bölcsességüket és segítenek a hagyományok megőrzésében is. A művelődési központban tartott zenés-dalos ünnepség pedig méltóképpen tükrözte ezt a szeretetet és megbecsülést, melyre nem csak ezen az egy napon kellene odafigyelni.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi

Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén

A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.

2026. Február 04. 08:53, szerda | Helyi

Jótékonysági motorozás a legkisebbekért

2026. Január 29. 17:36, csütörtök | Helyi

Anyakönyvi hírek

Az alábbiakban legfrissebb anyakönyvi híreinket olvashatják.

2026. Január 29. 15:13, csütörtök | Helyi

Forgalmi rend változás a Mónus Illés utcában

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy a Mónus Illés utcában a mai naptól egyirányúsítás lép életbe.