Hírek
2025. Május 13. 12:30, kedd |
Helyi
Forrás: Szabad Föld
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kapta az Év emlékhelye díjat
Ópusztaszer az első országgyűlés emlékét őrzi, jelképe az egy nemzethez való tartozásnak.
Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a május 9-i ünnepségen úgy fogalmazott, az emlékhelyek feladata, hogy megjelenítsék a múlt nagy eseményeit és fontos személyiségeit. Ópusztaszerhez hasonló, sajátos, a nemzeti múltunk gyökereit bemutató helyszín kevés van Magyarországon – hangsúlyozta.

A Kligl Sándor szobrászművész által készített Árpád és vezérei szoborcsoport az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2019. augusztus 2-án Fotó: Rosta Tibor Forrás: MTI
Kifejtette, hogy a díj odaítélése során a bírálóbizottság számos feltétel alapján értékeli a pályázatokat, a többi közt vizsgálja az emlékhely, illetve környezetének állapotát, és azt, hogy miként mutatja be az általa hordozott értékeket a látogatóknak.
Ópusztaszer az első országgyűlés emlékét őrzi. Annak üzenetet hordozza, hogy egy nemzethez tartozunk. Az emlékpark feladata a nemzettudat továbbadása és elmélyítése, a haza szeretetének megjelenítése - mondta Harrach Péter.
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója hangsúlyozta, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban hosszú ideje eredményes munkát végeznek. Az intézmény aktívan részt vesz a tavaly szeptemberben indult nemzeti emlékezetpedagógiai programban, amely országszerte már 130 ezer fiatalt szólított meg.
Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy az emlékpark a magyar sors, a magyar örökség szimbóluma, egyszerre hordozza a nyugati értékeket és a keleti múlt emlékeit.
A park kialakítása az 1970-es években kezdődött, az 1982 óta mai nevén működő muzeális intézmény mintegy félszáz látnivalóval várja a vendégeket.
Forrás: Szabad Föld
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 08. 13:27, vasárnap | Helyi
Kedden megnyílik az M5 kunszállási csomópontja
Kunszállás történetének egyik legfontosabb közlekedésfejlesztési mérföldkövéhez érkezett: 2026. február 10-én, kedden délután ünnepélyesen megnyílik a M5-ös autópálya kunszállási csomópont.
2026. Február 05. 09:01, csütörtök | Helyi
Szegedi fővonal: baleset miatt hosszabb eljutási idő, pótlóbusz
A szegedi fővonalon a délelőtti órákban hosszabb eljutási időre kell számítani, Kecskemét és Kiskunfélegyháza között pótlóbuszok szállítják az utasokat baleseti helyszínelés miatt.
2026. Február 04. 13:26, szerda | Helyi
Kigyulladt egy rakodógép Kiskunfélegyháza külterületén
A tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a tüzet.
