Hírek
2016. Június 04. 18:00, szombat |
Helyi
Forrás: ÉrdekesVilág
Az összes tigrist elviszik Thaiföld híres Tigris Templomából
Az összes nagymacskát elköltözteti Thaiföld híres Tigris Templomából a helyi nemzeti parkok, vadállatok és növények megóvásáért felelős minisztérium (DNP).
A szerzetesek tiltakozása ellenére a buddhista templom 147 tigriséből tízet már korábban átköltöztettek az ugyancsak nyugat-thaiföldi Ratcsaburi tartomány egyik tenyésztési központjába.
A hátramaradt állatokat már elkezdték kiköltöztetni a templom területéről. Az akció, amelyben nagyjából ezer vadvédelmi szakember, köztük számos katona vesz részt, a tervek szerint egy hetet vesz igénybe, mivel naponta csak húsz nagymacska elszállítását tudják lebonyolítani. A minisztérium közölte, hogy amennyiben a templom bármilyen módon akadályozza a hatóságok munkáját, mindenki ellen eljárást fog kezdeményezni. Mint aláhúzta, a templomot már korábban értesítették az állatok kiköltöztetéséről.A Tigris Templom a nyugat-thaiföldi Kancsanaburi tartomány egy távoli zugában található és csupán az elmúlt években került a figyelem középpontjába hatalmas tigrispopulációja miatt. A DNP tavaly rendelte el a 147 tigris átadását a hatóságoknak, mondván, a templomnak nincs engedélye az állatok tartására. A templom idén áprilisban engedélyt kapott a thai hatóságoktól, hogy állatkertként üzemeljen, ám néhány formalitás még hátravan. Az ügyben illetékes ügyvéd szerint a templom azt tervezi, hogy a jogi procedúrák lezajlása után visszavásárolja a nagymacskákat az államtól. A templomot állatkínzással és illegális vadállat-kereskedelemmel is vádolták már 2001 óta. Ezt civil szervezetek, valamint a templom korábbi önkéntesei és személyzete állította.
A National Geographic magazin januári riportja szerint a Tigris Templomnak évente nagyjából 2,8 millió dollárnak (789 millió forint) megfelelő összegű bevétele származik a turistákból, akik azért érkeznek a templomhoz, hogy megsimogassák és megetessék a tigriskölyköket, valamint pórázon sétáltassák és közös fotókon örökítsék meg a felnőtt példányokat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi
Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő
November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.
2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi
Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén
A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.
2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi
Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban
November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.
2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi
Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában
Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.
