Hírek
2021. Január 10. 16:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: hazipatika.com
Az utazás bámulatos hatása
Egy friss tanulmány szerint azok, akik rendszeresen utaznak, boldogabbak, mint azok, akik életének nem része az említett tevékenység.
A tanulmány, amely a Tourism Analysis című szaklapban jelent meg, a Washingtoni Állami Egyetem adjunktusának, Chun-Chu Chennek a nevéhez fűződik - írja a medicalxpress.com. Chen elhatározta, készít egy felmérést arról, hogy egyesek miért utaznak gyakrabban másoknál, illetve, hogy az utazással járó tapasztalatok hosszú távú hatással vannak-e az adott személy boldogságára, jóllétére.
A vizsgálatban részt vevőket arról kérdezték, mennyire fontos része az életüknek az utazás, mennyi időt töltenek azzal, hogy megszervezik, hova és mikor utazzanak legközelebb, és mennyit utaznak évente. Ezenkívül az alanyoknak számot kellett adniuk arról, mennyire elégedettek az életükkel. Az 500 résztvevő kicsivel több mint fele mondta azt, hogy évente négynél többször utazik, az alanyok 7 százaléka pedig azt vallotta, hogy egyáltalán nem utazik.
Boldogabbak, akik rendszeresen utaznak
Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik jobban érdeklődnek a turizmussal kapcsolatos információk iránt, illetve gyakrabban beszélik meg barátaikkal utazási terveiket, nagyobb valószínűséggel mennek rendszeresen vakációzni, mint azok, akik nem állandóan a következő úti célon gondolkodnak. A vizsgálat arra is rámutatott, hogy azok, akik rendszeresen 75 mérföldnél messzebb utaznak az otthonuktól, 7 százalékkal boldogabbak, mint azok, akik saját bevallásuk szerint sohasem vagy csak nagyon ritkán utaznak.
"Az eredményekből jól látszik, hogy ha az emberek általános jóllétéről van szó, a munka, a család, illetve a barátok szerepe a legjelentősebb. Mindazonáltal az alanyok válaszai alapján kijelenthetjük, hogy az utazással kapcsolatos élményeknek is van egy kicsi, de észrevehető hatása arra, az érintettek mennyire elégedettek az életükkel" - mondta Chen, aki hozzátette: mindez rávilágít arra, milyen fontos, hogy kiszakadjunk a napi rutinunkból, és új dolgokat tapasztaljunk meg.
Korábban egyébként már többször vizsgálták az utazás közben szerzett élmények stressz-szintre, egészségi állapotra, jóllétre kifejtett pozitív hatását, de a szakemberek jellemzően egyetlen utazás hatását vették górcső alá. Chen kutatása azonban azt analizálta, hogy hosszú távon, nevezetesen egy év alatt milyen irányba befolyásolja az emberek hogylétét az utazás.
Bár jelenleg a koronavírus-járvány miatt nehezített az utazás, a korlátozások a jövőben minden bizonnyal enyhülnek majd, a kutatás megállapításai pedig komoly hatást gyakorolhatnak mind a turistákra, mind pedig az idegenforgalmi ágazat képviselőire. Az eredmények alapján Chen úgy vélekedik, az utazási irodák, az üdülőhelyek, sőt a légitársaságok is olyan közösségimédia-kampányokat indíthatnak el, amelyekkel arra sarkallják az embereket, vitassák meg az utazásról alkotott véleményüket.
"A kutatás rámutatott, hogy minél többet beszélnek az emberek egy adott utazásról, és minél jobban megtervezik azt, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy el is utaznak" - így Chen, aki szerint az eredmények még inkább motiválhatnak minket arra, hogy elkezdjünk azon gondolkodni, hova utazzunk legközelebb.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 10:17, hétfő | Helyi
Adventi kézműves kiállítás a Móra Ferenc Művelődési Központban
A Móra Ferenc Művelődési Központ idén is szeretettel várja az érdeklődőket Adventi kézműves kiállítására, ahol egyedi, kézzel készült díszek, ajándéktárgyak és ünnepi dekorációk sora fogadja a látogatókat.
2025. November 10. 09:43, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult Fricska Irén El Camino úti beszámolója
November 6-án, csütörtökön különleges élményben lehetett része mindazoknak, akik ellátogattak Fricska Irén vetítéssel egybekötött úti beszámolójára.
2025. November 07. 09:06, péntek | Helyi
Kiskunfélegyházán november 9-én rendezik meg az országos állat- és kirakodóvásárt
Félegyházi Városfenntartó Nonprofit Kft. Piac- és Vásárüzemeltetési részlege tájékoztatja a vásárlókat és az árusokat, hogy a Kiskunfélegyházi Országos Állat és Kirakodó vásár időpontja: 2025. november 9., (vasárnap).
2025. November 07. 08:35, péntek | Helyi
Letették az új, 500 adagos főzőkonyha alapkövét Tiszaalpáron
Tiszaalpáron ünnepélyes keretek között tették le az új, 500 adagos főzőkonyha alapkövét, amely a TOP Plusz program keretében valósul meg.
