Hírek
2016. Október 01. 12:00, szombat |
Életmód
Forrás: mti
Az Y generáció 44 százaléka él még szüleivel egy kutatás szerint
A 18-36 éves korosztály, az Y generáció több mint harmadának van saját lakása, amelyhez a többség szülői segítséggel jutott, és noha az átlagnál ez a generáció többet költ és 44 százaléka még a szülőkkel él,
kétharmada állítja azt, hogy szülői anyagi segítség nélkül, saját jövedelemből tartja fenn magát.
A Cofidis országos reprezentatív kutatás szerint a 18-35 éves korosztályon belül 36 százaléknak van saját lakása, amelyhez 63 százalék szülői segítséggel jutott.
Az Y generációs háztartások jóval kevésbé húzzák meg a nadrágszíjat, mint az idősebbek, mintegy 30 ezer forinttal költenek többet havonta az átlagnál, ugyanakkor nagyobb arányban (41 százalék) rendelkeznek megtakarítással. Kiadásaik nagy része lakásfenntartásra (41 300 forint), bevásárlásra (31 400 forint) megy el, és a legkevesebb pénzt ugyan ruházkodásra (12 800 forint) és szórakozásra (10 200 forint) fordítják, de az utóbbi két esetben is az átlagosnál jóval magasabb összeget. A lakossági átlaghoz hasonlóan 10 százalék állítja magáról, hogy vett fel hitelt az elmúlt negyedévben, átlagosan 30 ezer forintot költenek hiteltörlesztésre háztartásonként.
Anyagi biztonságban akkor éreznék magukat, ha valamivel több, mint egymillió forint lenne számlájukon, 40 éves korukra a nyugalmas mindennapokat kétmillió, 50-es éveikre pedig hárommillió forint jelentené a válaszok alapján.
A kutatás arra is rávilágított, hogy a generáció több mint harmada (37 százalék) egyedül él. A rendszerváltáshoz képest a házasság 8 évvel tolódott későbbre és a mostani fiatalok 10 százaléka él csak házastársi kapcsolatban.
A 35 év alatti nagykorúak döntő többségének, 82 százalékának még nincs gyereke, bár 77 százalékuk egyértelműen szeretne gyereket. A számokból az is kiderül, hogy míg a rendszerváltáskor a nők átlagos életkora első gyermekük születésekor 23 év volt, a mostani generációknál ez már több mint 28 év.
A Cofidist Franciaországban alapították, székhelye Lille-ben található. Többségi tulajdonosa a Credit Mutuel bank, a magyar fióktelep 2006-ban kezdte meg tevékenységét. A Cofidis nem jelzálog alapú fogyasztási hitelek folyósításával foglalkozik távértékesítéssel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 02. 07:13, kedd | Életmód
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére az MNB
Emlékérmét bocsátott ki a 2025-ös magyar űrrepülés tiszteletére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn, Budapesten.
2025. December 02. 07:04, kedd | Életmód
A Székely Hadosztályra emlékeztek Budapesten
A Székely Hadosztály a bátorság, a helytállás, az összefogás jelképe - hangsúlyozta a Magyarságkutató Intézet főigazgatója azon hétfői pódiumbeszélgetésen, amely a székely katonák 1918-1919-es szerepvállalásáról szólt.
2025. December 01. 07:25, hétfő | Életmód
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata
Kárpátalján járt a Jónak lenni jó! csapata, ahol nagy szeretetet és összefogást tapasztaltak
2025. December 01. 07:18, hétfő | Életmód
Advent - Lévai Anikó: erős közösség vesz körül bennünket
Erős közösség vesz körül bennünket - mondta Lévai Anikó jószolgálati nagykövet az Ökumenikus Segélyszervezet adventi országos adománygyűjtő akcióját népszerűsítő sajtótájékoztatón Budapesten, advent első vasárnapján.
