Városlista
2025. december 3, szerda - Ferenc

Hírek

2016. December 21. 20:15, szerda | Helyi
Forrás: Adrienn

Betlehemi történet a PG-sek feldolgozásában

Betlehemi történet a PG-sek feldolgozásában

Egyedülálló módon, a valóság és a képzelet összemosódásával jelenítették meg Betlehem igaz történetét a Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Tagintézményének diákjai.

Különleges ajándékot adtak közönségüknek az iskola 9/B. osztályos tanulói a Móra Ferenc Művelődési Központ aulájában megrendezett karácsonyi előadásukon.

Az ünnepi műsor nyitányaként Rokolya Csaba igazgató szólt a megjelent szülőkhöz, pedagógusokhoz és a meghívott vendégekhez.

„A karácsonyt a mai rohanó világunkban nehéz áhítatos szívvel, ünnepi díszbe öltözött lélekkel megünnepelni. Bizonyára már hetek óta készülünk, hogy a legszebb, legkedvesebb ajándékkal lephessük meg szeretteinket. Bízom abban, hogy mindannyiunknak jut ideje arra, hogy lélekben is felkészüljünk az ünnepre, mert miről is kell szólnia a karácsonynak. Az ünnep az együttléttől lesz tökéletes. Attól, hogy egymásra mosolygunk, érdeklődéssel meghallgatjuk egymást, türelmesen megvárjuk a lassúbbakat, együtt játszunk, nevetünk és együtt emlékezünk azokra, akik már nem élhetnek velünk. Az ünnep az összetartozás, az összebújás, a megölelés, a biztonság mesebeli hangulata. Mindannyiunknak azt kívánom, hogy szeretteink körében tölthessük az ünnepet örömben, békességben, szeretetben.”

A szívet melengető szavakat követően nem mindennapi produkciót láthattunk a fiataloktól. A hétköznapi emberek örök dilemmáját dolgozta fel a darab, melyben a modern világ összemosódik Jézus születésének igaz történetével. Az emberi hitetlenség mindig, mindenütt ott lakozik - sugallta a darab – viszont egyetlen angyali hang, egyetlen sugallat hatására egy csapásra megváltozhat életünk. Nem kell mást tennünk, csak figyelnünk a pici jelekre, melyek ott lapulnak mindennapjainkban. Halljuk meg az angyalok szavát és soha, semmilyen körülmények között ne veszítsük el hitünket. A karácsony ünnepe és mi magunk is csak ezzel a hittel lehetünk teljesek. A közönség vastapsát hallva minden bizonnyal elérték céljukat a diákok. Olyan ajándékot adtak át a megjelenteknek, ami egyedülálló és páratlan a maga nemében.

A diákokat felkészítette és a darabot rendezte Andrásiné Czirle Katalin tanárnő.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 02. 14:46, kedd | Helyi

Kiskunfélegyházán tartott fogadóórát Lezsák Sándor országgyűlési képviselő

November 27-én került sor Bács-Kiskun Vármegye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője soron következő fogadóórájára.

2025. December 01. 09:03, hétfő | Helyi

Három versenyen értek el sikereket a félegyházi birkózók az elmúlt hétvégén

A Bárány-Almási család gyermekei közül a legkisebb is felnőtt nagyobb testvéreihez és már róla is elmondható, hogy Magyarország bajnoka.

2025. November 29. 21:18, szombat | Helyi

Bemutatták Lezsák Sándor legújabb művét a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban

November 27-én, csütörtökön mutatták be Lezsák Sándor: Habcsók című művét a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban.

2025. November 29. 13:25, szombat | Helyi

Tornaszobát avattak a Gátéri Liget Óvodában

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délután a Gátéri Liget Óvoda új tornaszobáját.